Miért divat "introvertáltnak" lenni?

Tudom, hogy eleve az úgy nevezni valakit mint "extrovertált/introvertált" leegyszerűsítve az emberi személyiséget és ebbe a két csoportba sorolni azt szinte lehetetlen, főleg, hogy jelenlegi értelmében a jelentésük erősen kitágult, és kb mindenkire rányomják, hogy introvertált, akit meglátnak egyedül egy kávézóban. De az eredeti értelmében véve megállapítható mindenféle teszttel, stb... Viszont miért akkora "divat" introvertáltnak lenni? Vagy a másik, így simán kimondva antiszociálisnak nevezni magát/xy-t, de nem csak úgy mint szleng (vagy mittudoménmi, amit csak úgy mond az ember hogy ne antiszockodj már vagy ilyesmi) hanem teljes meggyőződéssel, hogy "márpedig neki nagy problémái vannak, mert olyan antiszociális, nincsenek barátai stb stb... Pedig ez nem ilyen fán terem. Vagy mint a "magának való" jelzőt is csak úgy dobálni, miért csinálják ezt az emberek? Mármint szerintem aki igazából antiszociális személyiségzavarral küzd az fix hogy nem fogja egy osztálynyi ember előtt dobálni a haját és hangoztatni hogy ő milyen antiszociális... Vagy kírni instagramra (ettől kerekedett el a szemem annyira, hogy kiírom ezt a kérdést, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy ez normális e). Szóval xy kirakott instagram sztoriba egy nyelvkinyújtós szelfit azzal az aláírással,(nem pontosan idézem, de valami efféle volt), hogy ma ne írjon neki senki, mert ő rájött hogy introvertált és kicsit egyedül akar lenni (amúgy nagy magányában még aznap vagy ötször osztott meg újabb tartalmakat a történetében)... Tehát ez divat?

Ezek az emberek, akik ilyeneket mondanak magukra az én szemszögemből (persze nem láthatok senkinek sem a fejébe) a leg társaságmániás, ide oda bulizós emberek...

Van néhány valóban magának valóbb (bár tudom hogy szabályos jelentésbe véve az introvertáltság nem takarja ezt a személyiségjegyet, de az ő értelmezésük szerint nekem úgy tűnik oda sorolják), én is ilyen vagyok, de sosem panaszkodtam emiatt, vagy nem is tudom... élvezem hogy így vagyok egyedül a fejemben, sosem unatkoznék vagy ilyesmi, van az a 2 ember akikkel szeretek kötelező együttléten kívül is együtt lenni (a kötelező együttlét mint iskola), de velük sem tudnék pld minden nap találkozni, és ezt ők is megértik. Órákig tudok egyhelyben ülni és agyalni, valójában konkrétan bármeddig elvagyok a fejemben, vagy rajzolok, nézem a bogarakat, ékszereket csinálok, olvasok/írok, ilyesmi. Amikor kénytelen vagyok emberek között lenni, akkor pedig szeretem megfigyelni az emberi viselkedést stb, de ezt is leginkább csendben. Egy csomószor mozdulok ki önszántamból egyedül, az emberek meg a természet figyelésének céljából. Persze beszélgetek néha emberekkel, van hogy rámjön az a hangulat és azt is élvezem, tehát összességében ez egyáltalán nem egy szomorú dolog (már amíg nem gúnyolnak, de az már vagy 10 éve nincs szóval rendben van). De még így sem diagnosztizálnám magam így egyértelműen kijelentve introvertáltnak, bár a skálán biztos arrafele húzna a mérce, inkább csak simán magának való, vagy különc vagyok. Tehát számomra érthetetlen hogy ez a fajta különcség, és az a különcség (ami inkább különcködés), hogy használható a korosztályomban egy kalap alatt. (Bocsánat, ez még egy téma).

Mi a ti véleményetek a fent említett dolgokról, ti hogy vagytok vele?

16/lány