Mit szóltok az ilyen ismerősökhöz, emberekhez? Vannak nektek ilyenek? (Bővebben lenn.)

Nekem egy csomó olyan ismerősöm van, aki rendszeresen sír, hogy milyen magányos és a csúnya gonosz modern társadalom miatt nem lehet szocializálódni, mert mindenki a közösségi médián lóg.

Egy éven keresztül vagy 50 különböző programra hívtam, kettesben, kis csoportban, nagy csoportban, beszélgetősre, ivósra, sportolósra, az én baráti körömmel, a közös ismerősökkel... Baszott a fejemre.

#3

Mondjuk ha valakinek nincs ideje, akkor a füle mögé kenheti hogy hova hívják. :D

Engem is hívnak ide-oda, de nem tudok rá mit mondani ha az átlag napon örülök ha végre le tudok ülni a fenekemre este.

#4

Ó, volt neki ideje bőven. Hozzám képest legalábbis biztosan. Egyszerűen nem vitte ki a lélek a szobából, napokig "nem volt kedve visszaírni" senkinek.

Persze ha az embernek nincs ideje, akkor ez egy nehéz kérdés.

Van olyan ember körülöttem, aki egésznap utálatos módon viselkedik velem, utána jó pofán jön és meghív, na ilyenkor minek mennék, pont elég annyi idő belőle, nem hogy a szabadidőmet is pazaroljam.

Szóval maradjunk annyiban, hogy ha valaki egy meghívásra nemet mond, akkor ott annak volt valamilyen előzménye, ami miatt egy részt tud magának jobb időtöltést, mint hogy veled legyen. Igen van olyan ember körülöttem, hogy inkább egyedül a négy fal között nézném a plafont, mint időt töltsek vele, pusztán azért, mert sokszor volt olyan, hogy oh na lehet rossz napja volt ilyesmi, de nem, valaki kifejezetten ezért él, hogy másokat, minél többször, több helyen, több ember előtt direkt rossz helyzetbe hozzon, tudatosan.

Ezt velem maximum 3x lehet eljátszani, utána nem hívom többé.

Olyan programokra is értem, hogy megbeszéljük, és lemondja, ilyen-olyan indokkal.

Egyszer oké, még másodszor is, de háromszor egymás után aznap reggel! szólni, az marha nagy pfátlanság.

Onnantól kezdve úgy vagyok vele, hogy ő nem akar velem időt tölteni. Semmi baj, elfogadom.

Na, ez meg az inverze.

A barátnőmmel szerveztük a 20 éves osztálytalálkozónkat. Az egyik volt osztálytársnőnk válaszolt, hogy “ha eddig nem volt rám kíváncsi senki, ezután se legyen”.

Az fel sem merült benne, hogy ez kétoldalú dolog. Nem beszélve arról, hogy az osztálytalálkozók pont arról szólnak, hogy a nosztalgiázáson kívül megtudjuk, az évek alatt milyen lett a többiek sorsa.

Át tudom érezni a helyzetedet.

Vannak, akik elvárják, hogy könyörögjenek nekik, s nagy kegyesen vagy megjelennek, vagy nem.