Hány éves korodban, és hogyan kezdted el érezni, hogy "nekiálltál öregedni"?
Nemrég múltam 31, és olykor azért már eszembe jut, hogy; hű, ennél már csak lejjebb lesz?
A saját példámból kiindulva, egyelőre nem érzek semmi effélét, sőt. Több energiám van, sokkal jobban bírom a munkát, mint tíz éve - a hálószobában sem tapasztalok egyelőre semmi változást, még talán jobban is kívánom a szexet. A bulik, éjszakázás sem jelent gondot, az italt is sokkal jobban bírom, mint a 20-as éveim elején. Semmiféle mozgásszervi, vagy egyéb egészségügyi gond egyelőre. Valahogy, nagy átlagban jobban élvezem, és tudom élvezni az életet most.
Esetleg annyi, hogy talán alapjáraton fáradtabbnak érzem magam minden nap - viszont alszok mint a tej, amikor akarok, és jól - és ebből kevesebb is elég.
Ti milyen változásokat tapasztaltatok a kor előrehaladtával? Milyen egyéb "tünetek" jöttek elő nálatok 30-40 között, 40-50 között, stb.? Meddig élvezhető az élet, optimális esetben, ha teszünk is érte?
Persze, mindenkinél mások az egyéni körülmények, de én most rátok vagyok kíváncsi, a ti tapasztalataitokra, tanácsaitokra.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

95 éves szomszéd néni csak legyintve mondta: Nem kell foglalkozni a korral!
Ezt örökre az eszembe véstem.
A magam tapasztalata alapján pedig azt mondhatom, ami öregít kívül belül, az a stressz, negativitàs.Amikor az ember elveszti, pontosabban, elengedi az illúzióit, hagyja, hogy túlságosan elnyelje a " valóság" és akkor kiég.
Mikor ilyen érzés környékez, gyorsan figyelmeztetem magam, hogy még nem áll szándékomban ràlépni az öregedés útjára.
47/n
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Fizikai tüneteket nem igazán azon túl, hogy kevésbé bírom a bulizást, de ez lehet, hogy annak is betudható, hogy volt olyan időszak, hogy 20onévesen heti 2-3 buliban is megfordultam, most már kb havonta egyszer jutok el koktélozni vagy borozni és akkor is legkésőbb 1-kor már alszok, egyszerűen nem vagyok már úgy hozzászokva, illetve igényem sincs nagyon többre, mert máshogy eresztem ki a gőzt.
A szex 30 felett lesz csak igazán jó, amúgy, a mozgásszervi bajok meg ezek csak akkor jönnek, hogy ha az iskolából/egyetemből munkába átállás komoly életmódbeli váltással is jár pl. hirtelen ülőmunka vagy hajolgatós meló, ami 30 felett épp már ki tud csúcsosoni mozgásszervi problémákban, hát-nyak és derékfájásban, pl én az ülő munka miatt hajlamos vagyok a hátfájásra, de masszázzsal meg rendszeres mozgással edzéssel nincs semmi bajom.
Egyébként bőven nem érzem magam idősnek, sőt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!