Minden sikeres embernek csalódásokon/nehéz időkön kellett átmennie?

Visszafelé nézve, talán igen, magyarázhatjuk így.

De ha valakinek minden szép az életében, azt hogyan győznéd meg arról, hogy nem sikeres? Lehet, hogy Te külsőleg nem tartod sikeresnek, mert nem látsz teljesítményt, de vajon saját szempontjából ez releváns?

Engem egyébként sosem azt motivált, hogy bizonyítsak, hanem hogy azt csináljam, amit szeretek.

Tapasztalatom szerint nem feltétlenül.

Az én példám: az életemet még elkezdeni sem volt egyszerű, kezdve a szar gyerekkortól a sorozatos traumákon át, mentális egészség teljes becsődöléséig végül nagy nehezen talpra álltam, és azt kell mondjam (lekopogom), most már bizony többnek érzem magam mint élettapasztalatban, mind karrierben, mint egy átlagember.

Aztán persze ismerek olyan embert, aki világéletében aranyvécébe tojt, megkapott mindent az életben, soha nem érte negív dolog, a szülei mindentől óvták, illetve elkényeztették, soha nem kellett semmiért küzdenie, a feneke alá kapott mindent. Apja által van egy cége, tejel mint a csodatehén, neki a kisujját sem kell mozdítania.

Elmondhatjuk, hogy ő is sikeres az életben. Ismerem, tudom róla, hogy nem érte még komoly dolog az életben, soha nem volt olyan pillanata, ami olyan helyzetbe taszította volna, hogy valahonnan "fel kelljen állnia".

Ő csak áll szépen azon a bizonyos (mozgó)lépcsőn, és magától ível szépen a karrierje.

Valaki így lesz sikeres, valaki úgy.

De akinek igenis meg kellett küzdenie, és igenis csalódnia és folyamatosan harcolnia kellett, az jobban fogja becsülni az elért sikert!!

Ha valakit mondjuk csak negyedjére veszik fel az orvosi egyetemre, az nem csalódott még háromszor az életben, mert nem vették fel?

Nem pont ez a csalódottság lesz a motiváló tényező, hogy mégjobban javítson a teljesítményén, hogy végül felvegyék?

Én sikeresnek gondolom magam és nincs így. Nekem könnyen ment, nem voltak nagy akadályok előttem. Illetve egész életemben mindig boldog voltam eddig. Ezzel együtt nagyon motivált és ambíciózus vagyok. Illetve úgy érzem én értem el azt, amit. (Persze ezen lehet vitatkozni, mert nem sikerült volna ennyi idő alatt, ha pl a szüleim 18 évesen minden nélkül kidobnak otthonról.)

(Koromhoz képest mondom hogy sikeres vagyok, elindultam egy nagyon jó irányban, de még az út elején vagyok.)

Illetve nem tudom te mit értesz siker alatt, de nem ismerek olyan embert, akinek irigyelném az életét, a sajátommal viszont elégedett vagyok és megértem, ha mások irigylik.

Alapvetően fontos a kérdésben felvetett gondolat egy másik megközelítésből: aki csak panaszkodik a kudarcok miatt és másokat okol mindenért, az kevésbé esélyes, hogy sikeres legyen, mint aki képes minden helyzetben a saját lehetőségeit keresni mások felelőssége helyett és mindig a megoldás keresésére összpontosít, ahelyett, hogy leragadna a problémák miatt panaszkodásnál.

Viszont nem véletlenül van az a mondás, hogy "Az okos ember más kárán tanul, a buta meg a sajátján sem." Lehet valaki úgy is sikeres, hogy első sorban mások hibáiból okulva tanulja meg elérni a sikereit. Hogy ezt tanároktól, iskolában, tan- vagy egyéb könyvekből, barátoktól, családtól, vagy bárhonnan máshonnan szedi össze, az a végeredmény szempontjából mindegy. Ha valaki előtt kellően sok jó és követendő példa, inspiráció és tanulság van, akkor esélyesebb, hogy komolyabb kudarcok nélkül is sikeres lehet. Méginkább, hogy az esetleg elszenvedett kudarcok sem viselik meg annyira, mint mást (extrém esetben akár tudomást sem vesz a kudarcokról, mert azokat nem kudarcnak, hanem a fejlődési folyamat köztes állomásának tekinti).

Pont erről szólna elvben az oktatás, hogy mindenkit minél alaposabban fel tudjanak készíteni a várható problémák megoldására és a kudarcok elkerülésére, illetve kezelésére is.

Aztán, hogy erre a magyar közoktatás hol mennyire képes, az egy másik történet. Persze nem csak a közoktatás létezik, hanem minden egyéb tanulási lehetőségeknek és folyamatoknak is.

Minél tehetősebb valakinek a családi háttere, annál több egyéb forrást tudnak bevonni a képzésébe, nevelésébe, így a kudarcokra való felkészítésre is. Sőt sok esetben maga a családi környezet is egészen más jellegű inspirációval és szellemi felkészítéssel hat rá.

A szemléltetés kedvéért extrém példával élve egy jobb módú és műveltebb családban valószínűbb, hogy van otthon egy csomó könyv. Nem csak dísznek használják, hanem forgatják is őket. Aktuális ingerként a tartalmuk is rendszeres téma a hétköznapi családi beszélgetésekben, így egy csomó új információ és inspiráció jelenik meg már gyerekként is az életükben. Ha a családban mindenki képzettebb, komoly tudással és szakmai karrierrel rendelkezik, ez természetesebb a gyerek számára is, inkább így fogja elképzelni az életét. Ilyen jellegű problémákról és azok megoldásáról hall a családban, így ezeket sokkal könnyebben meg is tudja oldani ő maga is. De a családban és tágabb környezetben is esélyesebb, hogy talál olyat, akihez fordulhatna segítségért azok megoldásában. Nem utolsó sorban egy tehetősebb családban az iskolai segítség kiegészítése is természetesebb, könnyebben megy. Ha kell keresnek korrepetációt, magán tanárt, felkészítőt, egyebet.

Ezzel szemben egy szegény családban, ahol ételre is alig van pénz, nemhogy könyvekre és az ősök közt se volt soha tanultabb ember, ott értéke is kevésbé van a könyveknek és tanulásnak. A családi beszélgetésekben sem a könyvek tartalma, tudomány és elvontabb problémák lesznek a téma, hanem a napi problémák, közös ismerősök, mert igazából csak ezt ismerik. Ilyen közegben kevesebb az inspiráció, információ és fordulni sem annyira van kihez, hogy bizonyos problémák megoldásában segítséget kapjanak. Jobb esetben az iskola képes valamennyit javítani az otthonról hozott hiányosságok ellensúlyozásával. De ilyen közegben az iskolának sokkal nehezebb a feladata van az otthonról hozott hiányosságok leküzdésében. És ha a szegényebb családban nincs meg a tanulás kultúrája, akkor még az iskola ellenében is dolgozhatnak azzal, hogy "minek az", "ugyan hagyd már", "jó az úgy", vagy a tanárok megfenyegtésével szerzett jobb jegyről ne is beszéljünk...

Persze a két véglet között sok féle átmenet létezhet. Így például újgazdag tudatlan családok is ugyanúgy létezhetnek. Ők a tudásukban és emberi értékeikben sem feltétlenül fejlődnek olyan tempóban, mint a pénz az ölükbe hullik. Ezért sokan nem is képesek megtanulni helyén kezelni és jól élni a helyzetükkel. Extrém esetben akár az is előfordulhat, hogy ha a család vagyonát a szülők tudása és kudarcokból tanulása alapozta meg, rosszabb nevelés mellett a gyerekeik simán el is herdálják a rájuk hagyott vagyont, mert semmit nem tanulnak meg belőle, hogyan tudnák legalább megőrizni, nemhogy tovább gyarapítani azt.

Nem véletlen, hogy (főleg külföldön) egyre jellemzőbb, hogy a gazdag családok elkényeztetés helyett inkább korlátozni próbálják a gyerekeik jómódját, hogy tanulásra, fejlődésre ösztönözzék őket.