Mennyi kimondottan gonosz, rosszindulatú emberrel találkoztatok életek folyamán?Családotokban mennyi a bántó családtag?

Olyan 8-12%.

Akikkel összefutottam, azért javarészt nem azégetnivaló rohadék kategória.

A csalàdomban, kb 20fő, 2ember van, akit le is tagadok bàrmikor....

Nekem egytől egyik barmokból áll a családom (gyanítom, hogy valahol én is az vagyok).

Nagyanyámtól hallgatom, hogy 2X évesen öreg vagyok, ronda, senkinek sem fogok kelleni (kapcsolatban vagyok! :D ), 20 évesen már meg kellett volna fogni a férfit egy gyerekkel, tönkretettem az életemet.

Nagyapámtól hallgatom, hogy örüljek, hogy hozzászólhatok a férfi családtagokhoz, az ő idejében ezért ököllel ütöttek. Volt olyan, hogy közölte, hogy nem ülhetek le családi ebédnél az asztalhoz (ahol én voltam a házigazda), mert én cseléd vagyok, csicskahopp.

A mostohaapám meg akar dugni és próbál mindig a nemi szervemhez vagy a melleimhez élni, simogat, ótvar szexuális célzásokat tesz folyamatosan.

Az anyámnak nincs személyisége. Bármit határozottan mondasz neki, azt ő papagájként ismételgetni fogja neked vég nélkül. Persze hogyha mást kell kibeszélni, akkor még a 20 évvel ezelőtti emlékeket is feleleveníti, hogy bizonyítsa igazát.

A bátyám lelépett más országba - idegenek vagyunk egymásnak, de ő meglepően normális.

Az öcsém állami gondozásba került iskolakerülés miatt és senki sem hajlandó tartani vele a kapcsolatot, kész, vége, nem létezik.

Ettől függetlenül az a tapasztalat, hogy az emberek kb 50%-60-a tényleg nem az a kimondott rosszindulatú. Kedves, segítőkész, aranyos.

A gonosz és rosszindulatú embereket meg elkerülöm inkább.

Én is csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz azzal a tapasztalattal, hogy sajnos sokkal. És azzal is egyetértek, hogy nekem is az a tapasztalatom (főleg kereskedelemben dolgozva), hogy az átlag magyarra tényleg az jellemző, hogy megkeseredett, durva valamint a "szomszéd tehene is dögöljön meg, ha az enyém megdöglött" mentalitással éli mindennapjait.

Családban apámmal megszakítottam a kapcsolatot, amikor végre elvált tőle anyám. Bántalmazott lelkileg, fizikailag, de amikor tinédzserkorba léptem abbahagyta. Véleményem szerint észrevette, hogy kezdett férfiasodni, és attól tarthatott, hogy az lesz a nóta vége, mint nála. Egyszer elszakad a cérna és nekimegyek, ahogyan ő tette annak idején az apjával. Szerencsére ez nem történt meg. Ugyan nem ismertem be magamnak, de azért nem voltak csak rövid távú terveim, mert nem mertem otthonról elköltözni, mert nem akartam egyedül hagyni az anyámat. Tudtam, ha otthon maradok, akkor nem meri bántani, mert fél tőlem. Egyrészről többször beolvastam neki, s elé álltam majd leordítottam, ha konfliktusra került a sor, s ezekből szerintem látta, hogy nem félek tőle. Így nem tudott uralkodni rajtam.

Abból a szempontból szerencsésnek tartom magam, hogy mindig megtaláltam, ami kitudott zökkenteni ebből az életből. Sokat sétáltam, bicikliztem, zenét hallgattam, ismerkedtem. Talán ennek is köszönhetem, hogy felnőve nem lettem egy életunt, megkeseredett ember.

Anyám nem rosszindulatú, de rengeteget panaszkodik, is igazi mártír típus. Nem lehet leállítani, hiába mondja az ember, hogy felhúzza az agyát, ha valamit állandóan ismételget, mint egy papagáj. Jelenlegi élettársa is szeret piálni, s neki sincs rendben minden a fejében. Amikor felköltöztem a fővárosba egyszer berúgott, anyám felhívott, hogy nem mer hazamenni. Ő is felhívott, s csak beleszuszogott a telefonba. Akkor iszonyatosan bedurrant az agyam, hogy ennek soha nem lesz már vége. Nagy lépés volt felköltözni, hisz ugyan nem szakítottam meg anyámmal a kapcsolatot, de érzelmileg nagy lépés volt, hogy dönteni kellett: esélyt adok magamnak, hogy éljek, legyen életem, s esetleg kapcsolatom is ezzel elfogadva, hogy anyám hozta meg a döntéseket, tehát viselje ő a következményeit. S nem azért születtem, hogy hőst játszva elszálljon az élet felettem. Másfél órás vonatút után hazaérve azonnal ráüvöltöttem, hogy mit képzel magáról, akkor nekem indult, én pedig a földhöz vágtam. Na akkor könyörgött, azóta ha hazajövök bent kuksol a szobában. Anyám annyit mondott, hogy valószínűleg eltörtem akkor az élettársa bordáját, de őt ez nem érdekli, mert ha itthon vagyok akkor legalább nincs cirkusz. Ez sovány vígasz, hiszen ha fent vagyok Pesten, akkor hetente egyszer hallgatom tőle a panaszt, hogy min vesztek össze. Nagyszülők meghaltak, rokonok távoliak, nem ismerem őket. Testvérem nincs, s így a családi rész nekem ennyi.

Magánéletemben is bevonzom ezeket az embereket. Nem gondolom, hogy a személyiségemmel van a baj, hanem a fent említett átlag viselkedéssel. Munkahely borzalmas. Mindegyiknél volt olyan, aki alám akart rakni mondvacsinált indokokkal. Volt, hogy az volt a baj, hogy nem nyaltam neki. De akadt olyan is, akinek csak simán nem tetszett a pofám. Bár nem tudom ezért miért kell hazudozni rólam. De akadt olyan is, akivel egyébként nem voltam bunkó ellenben gerinces, s amikor bepróbálkozott határozottan, de normális hangnemben közöltem, hogy más típus jön be nekem. Na nem semmi akkor miket terjesztett rólam. Örülök, hogy nem jutott eszébe azt hazudni, hogy molesztáltam, vagy meg akartam erőszakolni. Egy csomóan nem szóltak hozzám jó ideig, aztán robbant a bomba és az volt a szerencsém, hogy megvolt a több évvel ezelőtti facebook beszélgetés, amiből mindenkinek egyértelmű volt, hogy mi volt az igazság. Akadt későbbiekben olyan is, akinek csak nem tetszett a humorom, s most is van olyan munkatársam, akivel nem beszélünk, mert egy facebookra kitett mém nem tetszett neki. Kapcsolatok terén se semmi az életem ott is aztán volt minden. A legjobb az, amikor randikból azért nem lesz semmi később, mert azon megy a sértődés, hogy nem vagyok online egész nap messengeren, esetleg nem írok regény hosszúságú mondatokat, vagy nem válaszolok rögtön. És persze sokan nem fogadják el azt indoknak, amikor közlöm, hogy moziban voltam, esetleg itthon voltam szülőknél és nem az interneten élem az életem, esetleg dolgoztam.

Azt már azonban megfigyeltem, hogy oda kell figyelnem mit mondok és mikor, kinek. Önmagam akarok lenni, de azért óvatosan, mert nagyon sok ember nem szereti azokat, akik objektívek, ésszerűen gondolkodnak továbbá van véleményük, amik stabilak, s ha ezt változtatni akarják akkor vannak indokaik, amelyekben van igazság. Én ilyen vagyok. Kevés hasonló emberrel találkoztam, így ugyan el tudom magam adni, és sokan elfogadnak, s sok emberrel kijövök a munkahelyen is, de sokszor megvan az egyedüllét érzése emiatt.

Utolsóként a munkámat tudom említeni. Ahogyan írtam a kereskedelemben dolgozok. Na itt nem kis mennyiségű emberrel találkozok. Itt aztán van minden. Ha szólni mersz a nem megfelelő viselkedésért, akkor jó hogy le nem köpnek. De volt olyan, hogy fenyegetőztek, mert azt hiszik a vásárlók könyve olyan, mint valami fegyver. Ugyan én még nem kaptam beírást, de sok kollégám igen. Na ott aztán volt minden. Elkeserítő, amikor tanúja is voltam pár beszélgetésnek aztán elolvasva az írást csak azt látom, hogy tele van hazugsággal, melynek lényege, hogy minél jobban ki legyen szúrva egy emberrel. Ezért is érzem egy ideje, hogy nagyon sokan emiatt ki vannak égve. S emiatt is sokszor ők is már úgy viselkednek a vevőkkel, mint ahogyan ők velük. Már múltkor beszéltem egyik munkatársammal, hogy ha lesz lehetőségem más szakmában dolgozni jobb bérért akkor élni fogok a lehetőséggel.

36/F