Mi történik a környezetemben?

Nemrég, kevesebb mint 1 éve még 140 kiló voltam, de azóta sikerült fogyni 30 kilót, és természetesen ez még nem a vége.

Már eléggé látványos is az, hogy fogytam, mégsem örülök neki 100%osan, mivel a környezetem, vagyis az osztályom és a közelebb álló barátaim úgy veszem észre minden elvesztett kilóval messzebb és messzebb kerülnek tőlem. Az osztály nagy részével már köszönő viszonyban sem vagyunk, mikor köszönök nekik, arra sem méltatnak, hogy rám nézzenek, konkrétan levegőnek vesznek, és csak olyan esetekben szólnak hozzám, ha valamiért a segítségem kell nekik. Mikor még nem látszott vagy alig látszott a fogyás jele annyira jól el tudtam velük beszélgetni, mindig a kedves, mosolygós, aranyos lánynak tartottak az osztályban.

De az ennél még szomorúbb dolog számomra, hogy a közelebb álló barátaim is mostanra messze kerültek tőlem. Van egy fiú, aki bár jól néz ki, viszont én semmiképpen sem akarok tőle sima, átlagos barátságnál többet, azért is mert ismerem a személyiségét meg még pár egyéb ok, viszont jól esik és önbizalmat ad a barátsága, illetve az, ha megölel, de a lényeg, hogy mikor sokkal ducibb voltam, vele is rengeteg időt töltöttem, sokat sétáltunk és beszéltünk, rengeteg közös témánk volt, de mostanra ez is megváltozott, éppen csak köszönni jön be, és utána távozik is egy másik lány osztálytársam társaságában, és hasonlóan a többi osztályon kívüli barátommal is már csak inkább ismerősi viszonyban állunk.

A legjobb barátnőm, akivel 11 éve vagyunk barátságba sem áll mellettem, mikor az ilyen jellegű problémáimról beszélek neki, inkább témát vált, vagy nem figyel rám, ami azért is esik rosszul, mert pár hónapja még nem volt ilyen a helyzetünk, és mert ő a legjobb barátom, mégis ki az akinek ezeket elmondhatom, ha nem neki? Persze én gondolom mi változtathatta meg ennyire a barátságunkat; a cigi és az alkohol, ugyanis új barátok léptek be, akik rendszeresen fogyasztják ezeket, és próbáltak minket is bele vinni, engem nem sikerült, de a barátnőmet igen, elég sokszor nélkülem mennek el "szórakozni" a direkt olyan napokon amikor tudják, hogy nem érek rá, hogy ez lehessen a kifogásuk, hogy miért nem hívnak sosem. Nem értem őt, én el tudom fogadni, hogy mostantól ő is rá függött ezekre a dolgokra, akkor ő miért nem tudja elfogadni, hogy én pedig nem akarom ezt?

Nem értem pár hónap alatt mi történt, a személyiségem nem változott szerintem, azon kívül, hogy már képtelen vagyok mosolygós, kedves arccal az iskolában lenni.

Rengeteget gondolkozom ezen, és remélem, hogy csak én reagálom túl, és igazából ez csak egy átmeneti időszak a fejemben, mert sajnos én nagyon adok az emberek véleményére akarva vagy akaratlanul is.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad a kis "regényem" ! <3