Hogy birkózótatok meg azzal hogy nem lesztek örökké tinik?
Titeket nem zavar az öregedés? Hogy egyszer 30 évesek lesztek?
Az is kiborít ha belegondolok, később majd valaki megnézi ezt a kérdést, és ott lesz hogy 8 éve tettem fel, és azt fogja gondolni hogy fú ez már megöregedett.
Van akinek könnyű és van akinek nehéz elfogadni, ezt igazából észre is lehet venni olykor embereken.
Egy fokkal könnyebb és jobb elfogadni mint szomorkodni rajta.
Sehogy tyutyikám, annyi neki.. Annyi neki.. Nem lesz má jobb.
nekem is má csak a kecske maradt.
Igazából fel sem tűnt.
Csak úgy megtörtént. Egyik nap érettségi, a másik "nap" 2 éves szakképzés a harmad"nap" modul vizsga, negyedik "nap" meg már első munkanap.
Fel sem tűnik. Valóban félelmetes (de csak így utólag belegondolva, hogy ez már csak volt és soha nem lesz többé). Most meg már lassan 27 leszek.
Egyszer csak megtörténik..
Úgy,hogy már 41 vagyok.Csak megfordítom,és jó az 14-nek:)
Nem örülök az öregedésnek,de hát ezen még senki nem tudott változtatni,el kell fogadni.
Hú, én rettenetesen örülök neki, hogy már nem vagyok egy ragyás, tányérarcú szerencsétlen, akinek az arcába hajol a tanára, ha a rohadt unalmas óráján ki mer nézni az ablakon.
Őszintén boldog vagyok, hogy a magam ura vagyok és nem irányítgat senki, a magam pénzét költöm, úgy nézek ki, ahogy akarok, azzal foglalkozom, amivel akarok.
Nem lennék újra tini. Főleg annak tudatában, hogy milyen rögös út, mennyi tanulás vezetett el odáig, hogy most jól éljek. Akkor és ott izgalmas volt, de ha újra kellene csinálnom a nulláról, szerintem megbolondulnék.
Amúgy most 26 éves vagyok. Nem érzem magam öregnek. Miért lennék? Sehol egy ránc, egy ősz hajszál, mivel gyerekkorom óra sportolok, az ízületeim is rendben.
A kor áldás, ha nem seggvakarással töltötted. Azok rettegnek az öregedéstől, akik csak elbaszták az időt és rombolták magukat meg a lehetőségeiket, mert azt hitték, kurvára ráérnek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!