Magyarországon a 60 körüli emberek többsége már várja, hogy elmenjen nyugdíjba, és minden hónapban kapja a pénzt ingyen, és kényelmes élete legyen, vagy kevés nyugdíjra számítanak, és tartanak a nyugdíjas kortól?

1# vagyok: régen szinte mindenki dolgozott, de volt munkahelyen belüli munkanélküliség, mert volt, aki tök értelmetlen dolgot, de dolgozott. Aki nem dolgozott, azt kinevezték KMK-snak, és retorzió járt érte. Így nézve ezért is beszélnek az idősek így...

A fő kérdésre normálisan válaszolva: sokan várják, hogy elmenjenek nyugdíjba (leginkább eü.-gondok miatt), van, aki számít rá, hogy jó nyugdíja lesz, van, aki nem, így van aki jól megvan vele, de sokan inkább állást vállalnak mellette, nagymértékben részben kényszerből, mert kevés a mani, de van, aki inkább, merthogy hasznosítani akarja még magát (ez az egyetemi tanárokra jellemző pl.).

Az idő torzítja az emlékeket. Sajnos nem vagyok már tini (bár azért még öreg sem), de saját szememmel látom, hogy a korosztályom (40 körüliek) néha mennyire képes megszépítve, torzítva beszélni a fiatalkoráról. Sőt, a mostani öregeknél is látom, hogy sokuk mennyire kisarkítva adja vissza azt, amit én gyermek- és faitalkoromban láttam. Biztos az én emlékezetem sem tökéletes, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy sokan inkább csak a nekik kellemes dolgokra emlékeznek, illetve arra, ami az ideológiájukhoz pont passzol.

Apám is nagy átéléssel meséli, hogy mennyire tökéletes gyermekkora volt. Mennyire jó volt technikai eszközök nélkül, milyen álomszerű gyermekkora volt, stb. Aztán amikor meg részeg, akkor azért előkerülnek olyan részletek is, mint pl. hogy napi szinten rettegett az apjától, aki rendszeresen verte, a korosztálya kiközösítette, és az az önfeledt játszadozás inkább kényszer volt, hogy valahogy elüsse az idejét. Aztán persze amikor kevésbé piál be, akkor megint jön a "régen minden mennyire tökéletes volt, milyen jó volt akkor gyereknek lenni" duma. Az, hogy a testvére csak egy pénzes jóakarónak hála maradt életben egy olyan baleset után, amit ma már 100% túlél, akkoriban viszont sem a kórházak felszereltsége, sem a közlekedés nem volt olyan, mint most. Ha nem tudták volna Budapestre szállíttatni saját pénzen, nem élte volna túl.

Ja, és hogy ők építették fel az országot? Ez egy jól hangzó bulls**t, arra alapozva, hogy a világháborúk után azért tényleg volt mit újjáépíteni. De azért bár komoly károkat szenvedett az ország, nem úgy nézett ki, mint Guernica. Utána pedig igen, volt, amiket újra kellett építeni. Ugyanolyan munka volt, mint bármi más. Most sem verik a mellüket az útépítő munkások, hogy ők építették fel Magyarország főút-hálózatát, pedig ha úgy nézzük, minden főbb út legalább egyszer már újra volt aszfaltozva az elmúlt 30 évben. Én sem verem a mellem iskolai informatikusként, hogy nekem (nekünk) köszönhető, hogy tavaly a tanárok tudtak online órát tartani. De igazából annyi mindenre rá lehetne húzni ilyen hangzatos állításokat. Egyébként is: azt külön ki kell emelni, hogy valaki munkába állt, és elvégezte azt tudása és képessége szerint?

De korántsem minden nyugdíjas ilyen. Anyai nagypapám egyszer sem dicsekedett azzal, hogy ő mennyi mindent tett, pedig közben meg ő tényleg sokat tett másokért. Nyugdíjas ex-kollégáim többsége sem osztozik az ilyen beképzelt önfényezésben.

Ami pedig a kérdés lényegi részét illeti: az, hogy ki várja a nyugdíjat, és ki retteg tőle, leginkább attól függ, hogy mennyire boldog a karrierjében, és a jelenlegi életében, és hogy milyennek tartja a nyugdíjaskor kilátásait.

Vegyes, szomszéd bácsi (kicsit alkesz) rendszerváltás óta feketén napszámozott, tavaly végre betöltötte a nyugdíj korhatárt, valami minimál összeget kap, de örül mint majom a farkának :D :D

Nagyszüleim végig dolgozták az életüket, rendesen, jó nyugdíjat kapnak, de állandóan unatkoznak azóta, szerintük csak szenvedés a nyugdíjas lét.

7

Van vmi alapnyugdíj (30k körüli összeg) amit azok is kapnak akik soha az életükben nem dolgoztak (még)