Mit éreznek a rosszindulatú, manipulatív emberek, amikor rávilágítunk hogy átlátunk a szándékain?
Nyilván minden ember szokott manipulálni többé-kevésbé, hisz a saját érdekeinket is próbáljuk érvényesíteni természetesen, de én most nem ezekről az emberekről beszélek, hanem pl. ilyen emberről: akinek rossz, és megpróbál másokat rossz irányba terelni.
Másik kérdésem, az ilyen emberrel tartanád-e a kapcsolatot, vagy ez már vörös zászlós eset? Közeli rokon nekem egy ilyen embet.
Nem volt olyan nagy tétje végülis, kinézetemet próbálta elrontani, mert kisebbségi érzése van, de más húzások is vannak, kibeszélés, érdekeim semmibe vétele, de azt hiszem ezek hétköznapi emberi vétségek, viszont a fentebb említett manipulálás szerintem már kicsit durvább. Aspergeres vagyok, csak próbálok kiigazodni a világban.
Ja meg egyszer szánt szándékkal nem segített, munka nélkül voltam, tudott volna állásügyben segíteni, de azt mondta nem. Egyszer meg bíztatott egy rokonomat, hogy pofozzon fel, de ez régen volt. Nem én mászok rá, amúgy kerülöm, ő mászik rám.
Senki sem tartja saját magát rosszindulatú embernek.
Csak nem értitek jól egymás szándékát.
Engedd el a füled mellett a rosszindulat hangjait, ne reagálj rá!
Ha mindig normális, rendes hangnemben beszélsz a másikkal, kénytelen lesz alkalmazkodni hozzád, és nem kell kerülgetned őt.
De könnyebb gyűlölködni, panaszkodni, bemártani a másikat, választhatod ezt az utat is, ha abban érzed jól magad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!