Más is rájött már a boldogság, és a boldogtalanság ciklikusságára?
Tehát, én elértem azt az életkort, hogy rájöjjek: az élet igazából pöröghet bárhogyan is, az, hogy belül hogyan élem meg, igazából a ciklikusságon múlik. Tehát, a jó ciklusok és a rosszak váltogatják egymást, és erre vajmi kevés befolyása van annak, hogy milyenek az életkörülményeim.
Pár példával élve: Volt olyan időszaka az életemnek, amikor rettenetes szomorúság gyötört. De még abban az időszakban is néha rám talált a mániákus boldogság, olyan szintű varázslat, amit azóta se éreztem soha. Tehát, a mély szomorúság indította be azt az ingát, ami kénytelen-kelletlen utána a pozitív irányba is kilendült a depresszív szakaszok után. Akkor rájöttem, hogy minden így működik.
Ha jön egy boldogabb ciklus, azt egy szomorú követi. A szomorú ciklus után jön megint a boldog. Ha csak kicsit volt szomorú a ciklus, úgy kicsit vidám a következő, mély depresszió után eksztázis következik. Már figyelem magam évek óta, és egy valamit már biztosan tudok: Nem befolyásolják ezt a külső körülmények. Ha egy üres börtöncellában ülnék, ott is ugyan úgy jönnének a boldog és a boldogtalan ciklusok, ugyan így, ha milliárdos lennék, ugyan ez lenne a helyzet. Egyedül az inga kilengésének intenzitása változik. Vagy nagyon leng, vagy csak kicsit. Ha középen megáll az inga, akkor van a nagy semmi állapota. Amit fel lehet fogni nihilnek, de nirvánának is. Minden csak hozzáállás kérdése.
Mióta erre rájöttem, igazából nem hajszolok semmit. Csak élem az életemet, megélem a világ egyszerű csodáit, megélem a csalódásokat is, és figyelem a belső ciklusokat. Mindig megérzem, mikor jönnek a jó és a rossz időszakok. A jókat maximálisan átélem, a rosszakat fogcsikorgatva végigszenvedem. Szándékosan ügyelek rá, hogy az inga ne álljon meg középen, mert szerintem az unalmas lenne.
Van még rajtam kívül, aki rájött hasonló dolgokra? Aki eleget foglalkozott magával ahhoz, hogy megismerje az elméje belső működését? Ki hogyan próbálja meg irányítani ezeket a belső folyamatokat?
Ezert maradnak az áldozatok is bántalmazo kapcsolatokban ott is ciklikusság van. A bánatban mindig el kezd remenykedni az ember es szomjazni a jo szakaszokat.
Amugy ez olyan mint a feny sotetseg jatéka, csak egymas viszonyában léteznek egymas nelkul nem, ahogy a jo rossz is, meg a boldogsag szomorusag is.
Ha csak boldogsag lenne azt nem deffinialnánk annak mert az alap norma lenne csak es nem felemelő.
Csak azt lehet felemelni ami lent van. Lent-fent
Nekem az a fura hogy valahogy minden 2 bites csak. Az emberi érzékelés vagy agy csak egymásnak ellentmondásokat képes észlelni.(es az ezek közti skálákat, de mindig csak 2 pólus van) Valami vagy van, vagy nincs.
101010101010 az egész világ, emberi érzékelés szerint.
Jin jang.
Nmszerintem a 2 bites rendszernél lentebb nincs.
Sajnos én azt tapasztalom, hogy az életemben 2-3 boldog és jó év után mindig 7 - 10 éve rossz és még rosszabb jött.És mindig olyanoktól kapom a nagyon rosszat,akiktől nem is hittem volna, mert közel álltak.
Nem volt folyamatosan 5 nyugodt és boldog évem,pedig 54 éves lettem.
Most is egy egyre rosszabb periódus van, 2017 óta.Egyre rosszabb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!