Volt már olyan érzésetek, hogy le vagytok maradva az élet bármely területén? Azóta hogy alakultak a dolgok?

Igen volt egyszer (egy területen). Majdnem 21 voltam, mikor először lett kapcsolatom.

Azóta úgy érzem utolértem a kortársaimat, főleg, hogy kifejezetten jó kapcsolat és elég tartósnak ígérkezik.

Minden más területen inkább előrébb voltam/vagyok.

Igen, anyám abba nevelt bele, hogy csak ő és én létezünk, és vele kell az életem leélnem. Nagyon soká sikerült felismernem, hogy ez az ökörség csak az ő fejében született meg, és a valósában minden máshogy működik, mint ő elképzelte. Sajnos marha jól csinálta, se családom, se albérletem, se saját lakásom, és itt rohadok meg, hogy ül a nyakamon, köszönhetően Orbán elvtárs csodálatos CSOK intézményének, nehogy véletlenül egy lakásra össze tudjak spróoloni. De ha el is köültöznék, lehet, akkor se lennék boldog, mert sosem engedték, hogy a saját boldogságom próbáljam megtalálni, így most se tudom, mi hiányzik még de még hiányoznak a dolgok. Már többször volt, hogy úgy éreztem, inkább kicsinálom magam, azóta csak rosszabb lett. Talán sikerül valami pármillióért találni valami szerény lyukat, ahova elmehetek, talán nem. De még 40 felett is csesztet az anyám, miért megyek el itthonról, amikor ő beteg és nekem neki kellene segítenem. Hogy esetleg nem ővele akarnám, akartam volna az életem leélni, az nem érdekli. De sajnos nagyon jól csinálta, iskolás koromban a fél világ mondta neki, hogy ne úgy neveljen, ahogy teszi, de ő csak morgott és nem hallgatott senkire.

Szakmailag viszonylag jól mennek a dolgok, páran irigykednek is, csak nem tudják, hogy nincs mire.

Igen, folyamatosan.

Elsőnek a kapcsolatok és a szex terén éreztem ezt. 19 voltam, amikor elveszítettem, de az is csak egy alkalom volt, 22 évesen lett először kapcsolatom. Ez azóta is tart (most 24 vagyok), de érzem, hogy nagyon le vagyok maradva, sokkal jobb lehetnék, ha nem ez lenne az első kapcsolatom és ha nem vele élném át először normálisan a szexet és az ahhoz kapcsolódó dolgokat. (A szüzességem elvesztése és a mostani párom között 2 személy volt még, az egyikbe nagyon szerelmes voltam, és azt hittem, hogy együtt vagyunk, de kiderült, hogy egy manipulatív, nárcisztikus pszichopata, aki miatt c-PTSD-m lett és rengeteg traumát okoztt, jelenleg is járok miatt pszichológushoz. Szóval őt meg inkább kihagynám.)

Amit pedig évek óta folyamatosan érzek, és jelenleg is nagyon akutális, az az, hogy nincsen semmi értelmes hobbim, nem értek semmihez, még csak jó tanuló se voltam, nem tudom, hogy mihez kezdjek magammal, de utálom a munkahelyemet és nem szeretném ezt csinálni. Na de még csak ötletem sincs, hogy egyáltalán merre induljak el... Az érettségit se fejeztem be, egy évem lenne még belőle, de azt is folyamatosan halogatom.

Párkapcsolatok terén.

20 leszek és sosem volt még kapcsolatom, se csók, se semmi.

Barátok, illetve párkapcsolat terén határozottan igen.

Az előbbit illetően egyetlen egy ember van csak, aki igazbarátom, és tényleg számíthatok rá, mindenki más sajnos "csak" egy haver. Túlzottan könnyen találnak egy nálam érdekesebb, izgalmasabb embert :c Vagy pedig eleve csak egy vagyok a sokból. (nem olyan barátot szeretnék, aki csakis velem van elfoglalva, mielőtt félreértés lenne, hanem olyanokat, akiknek kölcsönösen fontos vagyok és számíthatok rájuk)

Ami pedig a másodikat illeti.. 22 vagyok és sosem volt még barátom, de még csak csók sem, és ténylegesen randinak hívott dolog sem. Gimi végéig abszolút nem volt erre igényem, nem is foglalkoztatott a téma; mára már viszont bánom, hogy 0 tapasztalatom van és nem voltam nyitottabb. Zavar, hogy így alakult, viszont változtatni már úgysem tudok rajta.