Volt már olyan érzésetek, hogy le vagytok maradva az élet bármely területén? Azóta hogy alakultak a dolgok?

Család gy.vállalás teruleten igen.

Gyerek lett, család nem.

Volt, igen.

Pályát váltottam és úgy éreztem örök lemaradásban leszek azokhoz képest, akik már tiniként is erre a pályára készültek.

Pár év kemény munkájába telt, mire a korombeliek között elvesztem a szakmában és senki sem mondta volna meg, hogy előtte voltam más is. A legjobb érzés az volt, mikor az első komolyabb munkahelyemen a szakmai vezetőm mondta az évértékelőmön, hogy ezt a vélt lemaradást nemhogy sikerült behoznom, hanem az egyik leggyorsabban tanuló, legprecízebb kolléga vagyok, akit ismer. :)

Van több olyan kollégám, aki akkor kezdte a szakirányú tanulmányait, mikor én érettségiztem és mentem az első szakomra és most ugyanott vagyunk, ugyanabban a feladatkörben, csak én 6 évvel később léptem be. Azt hiszem, már nem kell emiatt szoronganom.

Én nagyon. De ennek főként családi és anyagi okai vannak.

Hosszú...

Család jött össze elsőnek. Gyerek felnőtt, de elvált vagyok. Szóval kellene egy jó kapcsolat.

Barátok.

Befejezni az esti gimit és átképezni magam.

Karrier.

Lakásfelújítás.

Utazások, ami évek óta kimaradt az életemből.

Szóval van mit behozni így 50 fele...

Nem.

Nem fogom sürgetni az időt a társadalmi nyomás miatt.

Úgy haladok ahogy haladok.

Lehet valaki sikeres lesz fiatalon és lesz egy szép családja de meghal 30 évesen.

Nem kell ezen stresszelni.

Le vagyok maradva a hülye tiktok trendekkel kapcsolatban, de nem bánom!

20/F

Egész életemben ezt érzem.

Párkapcsolatok terén sosem volt nagy sikerem, fiatalon teljesen kimaradt, most meg itt vagyok 33 évesen, és se párom, se családom. Nálam ez nem társadalmi nyomás, szimplán csak azt érzem, elértem abba az életszakaszba amikor tovább kellene lépnem a magányos recskázáson.

Anyagilag, szakmailag sem érzem, hogy előrébb lennék. Egy ideig azt láttam, hogy fejlődtem, de a cég ahol vagyok erősen "megakadt" ezzel együtt nyilván az én fejlődésem is. Nem azt érzem, hogy ott tartok ahol tartani szeretnék, sem fizetésben, sem pozícióban.

Nyilván az anyagiak egyéb téren is gátolnak. Tudtam már fiatalon, hogy mivel nem toltak alám lakást, ezért sok év lemaradásban leszek másokhoz képest. Legtöbb ismerősöm most házat épít, álmaik lakását veszik meg. Én meg egy szaros panelt vettem amit gyűlölök, olyan helyen amit szintén gyűlölök, de anyagilag ez is előremenekülés volt mert még mindig jobb mint ugyanilyen szar helyen bérelni 2-3x annyiért mint hiteltörlesztő.

Testképileg és lelkiekben sem ott vagyok ahol akarok. Alkoholista családban nőttem fel, ez erősen látszik rajtam a mai napig. Volt egy időszakom amikor boldog és kiegyensúlyozott voltam, de az, hogy munkában is megakadtam, barátaim is alig vannak, olyan lakásra ment el a pénzem amiben nem szívesen lakom, így erősen kezd rajtam úrrá lenni a depresszió.

Fiatalkoromat ott csesztem el, hogy olyan egyetemre mentem, ami nekem egyszerűen túl erős, közel 10 évig csináltam, végül be sem fejeztem és 26-27 évesen kezdtem inkább dolgozni.

Bár nem is depressziónak mondnám, inkább csak elkeseredettségnek, hogy 33 évesen ugyanott tartok mint eddig, hogy utálom magamat és mindent magam körül.

Ellenben ha azt nézem, hogy 5-6 éve dolgozom, akkor ahhoz képest céges kocsi, lakás, hobbi ami boldoggá tesz, szóval haladni haladok, csak nem abban az ütemben ahogy szeretnék.