Ha 30 éves koromra odáig jutottam,hogy teljesen egyedül maradtam,akkor öngyilkosság helyett mit lenne érdemes tenni?

Aki szerint amúgy hülyeség,az volt valaha olyan helyzetben,mint a kérdező?

Mert én voltam/vagyok.

Elvesztettem a szüleimet,21 évesen maradtam egyedül,se barátok,se család,se semmi.Nekem aztán dumálhatnak önfejlesztésről,a közelébe se vagytok annak,amiket mi élünk/éltünk át.

A magunkfajta csak a halált várja...

Kérdező, szerintem még elhamarkodott a dolog. Nekem pl. a legjobb időszakom 32-34 évesen volt és az egész egy Covid alatti, Tinderes dologból indult.

Most 34 évesen, hiába csak pár év telt el, már teljesen más minden, lóf@sznak sem kellek... Pár hete egy 28 éves csaj kb. úgy nézett rám, amikor megtudta a koromat, hogy "mi a fenét akarsz tőlem, papa?". Pedig nem őszülök, nem kopaszodok és ráncos sem vagyok. Illetve még a "korban hozzám illő" felhozatal is szinte 0. A 30 alattiak szóba sem állnak velem, 30 felett pedig aki még szingli az vagy durván dagadt/ronda vagy már van gyereke. Egy 32 éves, gyermektelen, csinos nőismerősről megtudtam, hogy valófélben van, mondta hogy már 10+ hapsi "áll sorban" nála, pedig még ki se mondták a válást ill. el sem kezdett még keresni. Szóval k.va jók az esélyek...

Közben pedig szinte mindenki az ismerősi körömből nemhogy házas, hanem már egy/több gyerek van.

Én most adtam fel, még fél évig várom a csodát, aztán megyek. Pedig a pénzzel nálam sincs nagy gond, kb. 200 misi lesz a hagyaték, nem ezen múlik. Sport? Amíg aktívan kondiztam addig még egy beszélgetésig sem jutottam el, f@szság. Vegyél pár jó inget, érdekes módon az számított a legtöbbet. Még pár évig húzd ki, ha addig nem sikerül, akkor megértelek. Sok sikert!