Miért ilyen g-cik az európaiakkal?
#10
Több volt a "magyar" a suliban.
"Vitatkoznak vele, belekötnek."
Ezt honnan veszed?
Forrás?
Egyébként ha igaz is, ez oda-vissza működik. Pl Amerikában a covid óta utálják a kínaiakat, sőt, nem csak a kínaiakat, hanem más ázsiaiakat is, akik kínainak tűnnek. Nem egyszer előfordult már, hogy meg lettek verve, nyilvánosan meg lettek alázva és a többi. Mintha a külföldön élő kínai bármit is tehetne róla, hogy az idióta kínai kormány, víruslabor, és egyéb szervezetek, hogyan és miként baszták el a dolgokat.
Tessék, itt egy cikk miszerint 339%-kal nőtt az ázsiaiak ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmény (hate crime) világszerte:
Nem azért, hogy védjem őket, mert nem vagyok se mellettük, se ellenük, de ha téged utálnának világszerte egy olyan dologért, amiről nem tehetsz, te kedvesen állnál hozzá ugyanezen emberekhez? Na ezt megnézném. Szóval ennyit a kérdésedről.
Az erősebb kuty... khm... kultúra b. szik.
A fehér/keresztény kultúra egy öngyilkos, túlelfogadó, túl befogadó kultúrára állt át. MI ülünk fordítva a lovon, NEM pedig az ázsiak, iszlám országok vagy az Afrikaiak. S mivel túl sok ember van túl kevés helyen/ erőforrás mellett a Földön, magától értetődő, hogy az erősebb kultúrájú népek szorítják majd ki a gyengébb (megengedőbb, elfogadóbb, befogadóbb stb.) kultúrájúakat...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!