25-30 évesen akinek nincs családja minek él? vagyis miben találja a boldogságot?

29 éves vagyok...szeptemberben már 30 leszek. És a mai napon leültem elgondolkodtam az életemen és konkrétan düh rohamot kaptam.

Nagyon sok párkapcsolatom volt már, és egyik párom sem akart soha gyereket, okés így 25 éves koromig ezzel nem volt semmi baj, de most már igencsak szeretnék egyet. Na és a fő probléma az hogy az én korosztályomban az ismerőseimnek/nőknek/férfiaknak/falábú kalóznak is már felesége/férje van meg gyereke...de még van egy fogyatékos ismerősöm akinek 3 autója van úgy hogy nem dolgozik semmit...rohad az összes foga, de már neki is van. Meg az összes nyomorultnak igazából, nem is tudom hova tenni amikor itt a nők írnak az igényeikről, és közben meg ilyen hulladékokkal állnak össze.

A másik véglet meg azok a luxus k..ák akiknek ilyenkor sincs gyerekük, tudjátok az a tipikus, hogy annyira jól néz ki hogy hozzá sem mernek szólni, vagy csak egésznap tölti fel magáról a p..ás képeket meg nyaral és étterembe jár mindennap...tehát az ilyen totál offos semmit nem érő csak nagyon szép de havi 2 milliót fogyaszt, de igazából semmiért nem tesz semmit csak igényei vannak mint egy szar Lambo, ritkán megy de akkor nagyon és kevés ideig tartós.

És persze vannak ezek a szerencsétlenek mint én akik nem tudom hol b..ák el ennyire vagy mit ártottak a világnak de valahogy nem jön össze nekik valamiért. De olyan párok is vannak persze akik egyáltalán nem akarnak semmit és így vannak el (gondolom én) mert ezt látom.

És persze vannak a szimplán szarrágók akik gyerek mellett össze-vissza kefélnek függetlenül nő/férfi vagy már rég szétmentek egy házasságból, tehát még bottal sem érdemes hozzájuk nyúlni, nem azért mert csúnyák meg van már gyerekük, de túl sok a km bennük mint testileg mint érzelmileg...és még át is csesznek ha jó vagy velük.

Kezdem azt érezni hogy teljesen felesleges bármi is amit csinálok, mi a f..nak dolgozok? minek élek egyáltalán? Próbálom motiválni magam...10 éve edzek tehát jól is nézek ki, de az ilyen 17-8 éves lányok írnak rám, nem az én korosztályom néha kefélni jó de azért ennyi idősen már nem ez az igényem, ezért dobom őket is folyton, mert nemhogy gyerek, hanem még sulija sincs...mit csináljak vele? Persze szeretem meg szerelmes is voltam pár ilyenbe de hiába én dobtam még utána nekem volt szar csak vagy én tartottam el, vagy ő dobott engem stb.

Olyan szinten elvagyok csüggedve hogy néha bedrogozok hogy ne mardossa ez hiányérzet szó szerint a lelkemet, és ne legyek idegbeteg...de már az sem segít amúgy. Mindenhol és mindig magányos vagyok...sok barátom van pedig sok haverom és még sorolhatnám de elég lesz ennyi.

Szerintetek ez az egész azért van mert nekem tényleg kéne egy gyerek? Vagy lehet nem is segítene ezeken a dolgokon mert valahol érzelmileg sérültem meg teljesen? Egyébként az is érdekelne hogy akiknek családjuk van azok is érzik néha ezt a sok szart?

Remélem nem voltam provokatív...azokat a dolgokat írtam le amik úgy az én életembe általánosak, tehát nyilván nem mindenkire igazak ezek.