Egy édesanyától ez nem rossz reakció?
Ezt a Szívek Szállodájából veszem példának. A lányát a második egyetemi éve végén egy trauma éri amitől kiborul és szeretne halasztani az egyetemen. Az Édesanya megtiltja a lányának a halasztást, a lánya pedig elmegy a nagyszüleihez és odaköltözik hozzájuk, kimrad az egyetemről. Erre az édesanya nem áll szóba a lányával, nem keresi őt és ha valami vele kapcsolatos üggyel keresik a nagyszülők, nem hajlandó jelen lenni a személyes találkozón vagy megtenni neki bármit.
Ez nem durva reakció egy édesanyától?
Láttam a sorozatot és ennél ezért sokkal összetettebb volt a szituáció. És trauma se érte a lányt, annyi történt, hogy a főnöke azt mondta neki, hogy nagyon jó asszisztens, de nem való újságírónak. Erre elkötött egy hajót, elkapták érte és utána találta ki, hogy ő inkább halasztana. Az anyja akart vele beszélni ekkor, de ő nem volt hajlandó és szó nélkül a nagyszüleihez ment. Akik előtte amúgy megígérték neki, hogy segíteni fognak neki beszélni a lánnyal, hogy meggyőzzék, menjen vissza.
Ettől még nem mondom, hogy az volt a jó megoldás, hogy akkor onnantól nem beszélt vele egy darabig, de azt se tudom mondani, hogy durva megoldás volt, mert bőven adtak neki rá okot és egyértelmű volt az is, hogy ez csak egy mosolyszünet, de nem fordult el tőle örökre, csak haragszik a hülye döntései miatt és amiért vele nem volt hajlandó megbeszélni, hanem a nagyszülőkhöz ment a háta mögött.
🍏
Volt pár rész, amit megnéztem, mert jó nő Lauren Graham (akkoriban).
Durva vagy nem, én szimpla történést látok.
Kérdező. Meg kell tanulnod gondolkodni egy szülő fejével is.
Érthető az anya reakciója. Valamennyi élettapasztalat…
Természetesen figyelmen kívül hagyta a lánya érzéseit, mert egy szempontú volt a gondolkodása.
Viszont tény, hogy nagy a verseny a világban, ezért is kell tanulni.
De Rory-nak is meg kellett volna értenie az édesanyja, Lorelai “véleményét”, bár megbocsájtható a viselkedése, mert érzelmi fejlődésen megy keresztül, illetve trauma, az bizony trauma.
Lorelai-nak jobban kellett volna kezelnie a kialakult helyzetet.
De azt se felejtsük el, hogy Lorelai, fiatalon lett anya, neki is van hova fejlődnie!
Szóval bocsássunk meg mindkettejüknek és vonjuk le a tanulságot az életükből. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!