Miért nem szórakoztatnak már a könyvek?

Először könyvek topikba akartam írni, de rájöttem, hogy inkább rólam van szó, mintsem a könyvekről.

Régebben is sokat olvastam, bármilyen könyvet kaptam ajándékba, mindegyiknek megtaláltam a szórakoztató oldalát. Amelyiket magam választottam, azokat pláne. Nem egy olyan könyv van, amit több tízszer is már kiolvastam, egyes részeit kívülről tudom.

Még a kötelezőket is szerettem 1-2 kivétellel, mert mindegyikben megláttam a szórakoztató oldalát.

De pár éve már egy könyv sem okoz örömöt, sőt úgy olvasom, mintha a fogamat húznák: komolytalannak látom az összeset, minden fejezeténél az ugrik be, hogy "Ezt komolyan gondolta az író? Hány éves, 10?"

Ha szakirodalmat olvasok, az pedig felbosszant, mivel érdekel ugyan a téma, mégis mintha szánt szándékkal felesleges dolgokkal rakták volna tele, amire éppcsak rá lehet fogni, hogy kötődik a témához. Gondolom azért, hogy ne egy jegyzetfüzet nagyságú cikk legyen csak belőle.

Az előzőleg olvasott könyvem mélyebb témát dolgozott fel, pontosabban az öngyilkossággal kapcsolatban. "Kissé" kiszínezett megtörtént történetet mesél el az író a testvéréről, de ex-öngyilkosjelöltként csak nevetni tudtam az egész könyvön, és könyörögtem magamban, hogy most már nyírja ki magát a karatker, vagy valamit kezdjen magával, mert ami lezajlik ebben a könyvben, az olyan, mintha egy hisztis általános iskolás naplóját olvasnám. Még fogalmazásilag is. Szörnyű olvasmány volt.

Egy régebbi olvasmányom pedig egy fiktív, hajléktalan nőről szólt, de ott se sikerült a valósággal még csak hasonlót sem összehozni. Igyekeztem, két esélyt is adtam neki, de hiába élénk a fantáziám, nem tudom normálisan olvasni, mert nem tartom hitelesnek. Olyan logikai bukfencek vannak egy csomó könyvben, hogy fájdalom olvasni.

Kölcsönöztem most 10 könyvet, de valamiért úgy érzem az összesnél az utóbbi években, hogy "az írók elfelejtettek írni."

Nem akarom elhinni, hogy ezeket a könyveket felnőtt emberek írják. Nem tudom, hogy a fordítás a hibás, vagy hogy én nőttem fel, de egytől egyik gyerekesnek találom mind nyelvezetileg, mint formailag, mind sztori szempontjából.

Már lassan ott tartok, hogy bekapcsolom a tévét, aztán hadd szóljon...

Mitől változhattam meg ennyire? Közrejátszhat a depresszió?