A "Munka csak munka" vagy "Szeretem a munkám" típusú embereknek van igazuk?

Minden felfogható hobbinak, amihez tényleges szakmai ismeret kell. Nekem van villanyszerelő ismerősöm, aki hobbielektronikával foglalkozik, van pszichológus ismerősöm, aki szabadidejében szakkönyveket olvas és konferenciákra jár, van informatikus ismerősöm, aki például az egyik nyaralásunkra saját fejlesztésű partyappot készített hobbiból. Párom anyukája női szabó, mindent ő varrt, ami a lakásukban van, a függönytől a huzatokon át a lánya alkalmi ruháiig (amit egyébként ő rajzolt meg). Párom biológiai területen ténykedik, ő is elég sok szakmai oldalt böngész, rengeteg nem egyetemen szerzett tudását alkalmazza pl különböző életmódbeli kérdésekben. Én közgázt tanultam, gondolom kitalálod, hogy mivel töltöm az időm jelentős részét. És ja, munkán kívül is jobb az életem attól, amit tudok. Ahogy a páromon is látszik, hogy keni-vágja a saját teste működését sejtszinten.

A tudást nem igénylő munkák nem mindig alkalmasak hobbinak, de ha például emberek között dolgozik valaki, nem fog ártani neki, ha ért az emberekhez ugyanúgy... Nem fog ártani neki, ha keresi a megoldást arra, hogy hogyan legyen hatékonyabb, hogyan csináljon jobban dolgokat. Én hajtogattam borítékokat még diákként. Az adta a flowt, hogy megtaláljam azt a ritmust, amivel a leggyorsabb ütemben tudom csinálni a munkát. Nem nevezném hobbinak, de legalább nem utáltam az életem alatta és repült az idő. Ismerősöm (a partyjátékos) excel adminisztrációs munkát talált akkoriban. Konkrétan automatizálta az egész folyamatot makrókkal és nem kézzel kellett bevinnie minden hülyeséget, hanem két kattintás volt az egész. Sosem mondta el, hogy a 6 órának bevallott munka valójában csak egyszer tartott egy hétig és onnantól napi fél órát vesz igénybe.

Az, hogy valaki a szereti a munkáját, az nem azt jelenti, hogy minden egyes pillanatát élvezi, és örömködve ül a munkahelyén folyamatosan.

Én pl. orvos vagyok. Szeretem a munkámat, mert egyrészt rengeteg -számomra- baromira érdekes dologgal találkozom, van benne kihívás, vannak pozitív visszajelzések, amiket nagyon szeretek.

De attól még persze, van olyan része, ami unalmas. A szakrendelőben a naépi 20

Bocsi, véletlen elküldtem.

Szóval a szakrendelőben a napi 20. citológiai mintát levenni nem akkora élvezet. De attól még általánosságban szeretem a munkám, érdekel az, amivel foglalkozom, szívesen fejlesztem magam, örömmel olvasok szabadidőmben a munkámhoz kapcsolódó szakirodalmat.

Ez két teljesen különböző téma.

Az egyik arról szól, hogy csináld amit szeretsz, ami a te stílusod és tudásod, amihez van affinitásod, élvezed.

A másik arról szól, hogy akármit csinálsz, azt könnyeden csináld ha már muszály. Pl wczni is kell, fogat is kell mosni, szemetet is ki kell vinni. Mindegy minek nevezed a munkát. Olyan tevékenységnél, amit nem azért csinálsz, mert jó, és vagy teremtesz vele, csak csináld meg, az élet része, nem rossz.

Ez két teljesen különböző dolog, ahogy látod. Mindkettőnek mesterének kell lenni. Akármit csinálsz, elégedett és boldog legyél, ne szenvedj a kötelezetségektől, miközben amíg élsz törekedj arra, hogy amivel a pénzed keresed, az alkotó legyen és élvezd is.

Nem olyan bonyolult: vagy azt a jó döntést hozod, hogy élből azt csinálod amiért már ki tudja mióta lelkesedsz, és mondjuk a nehezét majd elosztod mások közt úgy, hogy már ne is legyen olyan nehéz, így gyakorlatilag szintet léphetsz (pl séfként remekelsz, de nem te mosogatsz, nem te állsz ott kavargatni, hanem folyamatosan elismert és dícsért embereid, vállalható kis sprintekben). Vagy: amit csinálsz, abban találod meg az örömödet, abban korbácsolod a lelkesedésedet, ott fejlődsz, ahogy csak lehet, és onnan támadnak előremutató ötleteid.

Meg persze lehet beragadt debug módban naplózni a hibákat, hogyne lehetne.