Hogyan tudtok-tudtatok huszonévesen otthon élni a szülőkkel? Az ember úgy dönt hogy akkor otthon marad,majd otthon csak a Panaszkodás és a múlton siránkozás megy. A testvéred kap egy házat, amit a tulaja neked szánt volna, erre te így jártál.

Jártam külföldre, aztán úgy gondoltam ott kellene új életet kezdenem,de a szívem haza húzott a családhoz és most újra ott vagyok, ahonnan el indultam.

A család semmit sem akar nagyon,tesz, már csak Panaszkodik.

Én mindent megtettem amit kértek,aztán nagyon sehová sem haladtam az én életemmel.

Sok esetben csak tűzet oltottam minden feladat elvégzésekor.

Rossz érzés hogy nagyjából azt hittem rájuk számíthat az ember és összetartók leszünk. Mostanában meg el várják az embertől hogy ugyan abban a csapdába essen bele mint ők a múltban.

Az ember testvérének segítenek lakhatás szempontjából (papa házát megkapták, amit nekem ígért a papa) én csináltam ott a dolgokat, nem a drága testvér több éven keresztül.

Én meg ugye így jártam,otthon maradok ,vagy inkább össze szedem a pénzt és veszek saját magamnak valamit.

Most végre talál az ember olyan munkát ami mellet lehet tanulni, szerencsére azt csinálom is, de rendbe lehetne hozni a környezetben is a dolgokat és nagyon nem hajlik rá már senki sem.

Na most akkor szerintetek, érdemes otthon rendbe tenni a családi gondokat és a ház dolgait? Vagy csak felesleges időpazarlás az egész?

Inkább fogjam magamat és szabadidőmben menjek el kikapcsolódni?

Tényleg már nem tudom mi a céljuk?

Nagy nehezen helyre jön az ember a külföldön töltött munka után és ezek a dolgok fogadnak.

Össze vissza írkálok,biztosan helytelenül, de most tényleg nem tudom hogy volna jó cselekedni?