Egy konfliktus, nézeteltérés alkalmával sokan miért a nem egyenes utat választják? (bővebben lent)

Ha bármilyen kapcsolatban valakinek nézeteltérése lesz a másik féllel, akkor az illető ezt nem a másikkal közli. A másik felé nem mutatja ellenérzéseit, sőt, semmit.

A szűkebb és tágabb környezet viszont maximálisan beavatásra kerül, mert velük közölve lesz a nézeteltérés oka, amit a vele kapcsolatban álló másik illetővel nem közölt. Kiegészítésre kerül az illető véleménye azokkal a gondolataival is, amelyeket ő gondol az egész konfliktusról, de nem igazak, mégis tényként kerül közlésre, olyan célból, hogy lehetőleg mindenki egyetértsen a véleménnyel, a nézeteltérés okával.

Eltelnek akár hetek vagy mégtöbb idő, a mindenkihez tanácsért futkosó illetőben a belső feszültség folyamatosan növekszik, már mindenki tud az adott dologról (de persze csak egyféle szemszögből), kivéve az nem tudja, akivel legelőször közölni kellett volna.

Amikor végre közlésre kerül, akkor az illető összeszedi bátorságát és a saját szemszögéből mindenkinek előadott történetet végre a másik féllel is közli, természetesen kiegészítve azzal is, amit a pletykáló fél csak gondolt a történetről, nem volt igaz, de tényként lett a környezetnek tálalva. Elmondja, hogy "mindenki mennyire fel van háborodva" és hogy "X is ezt gondolja", "Y is nagyon kibukott rajta" és "Z sem viselne el ilyet" stb...

Ez lett abból, amit azonnal meg lehetett volna beszélni a másik féllel, nem kismillió emberrel közölni az egészet és a konfliktusról gondoltakat is tényszerűnek, valósnak beállítani, pedig ezek csak az illető félelméből táplálkozó gondolatai voltak.