Mennyire kizáró ok párkapcsolati szempontból ez a pár tulajdonság, szokás?
Autista vagyok. Igazából gyakori tévhitként tapasztaltam azt, hogy elsőre mindenkinek az ugrik be, hogy valamiféle értelmi fogyatékosságom van, és nem tudom rendesen ellátni magamat. Szerencsére nem erről van szó, csak vannak nehézségeim a társas interakciókban, viszont nem tudom, hogy ezek mennyire jelentenek problémát egy párkapcsolatban, mert eddig egy komolyabb kapcsolatom volt, de az túl gyorsan távkapcsolat lett a körülmények között, és nem derült ki, hogy ezek a "problémák" a részemről mennyire jelentenek kizáró okokat.
A legszembetűnőbb mások szerint az, hogy nem tartom a szemkontaktust szinte soha, többnyire a másik mellett nézek el, vagy felette, vagy nem a szemébe nézek, hanem a szemére. Vagy ha mégis tarok szemkontaktust akkor furcsán, bár ez nem tudom mit jelent, az évek alatt senki nem magyarázta meg, hogy hogy érti.
Mindemellett szerintem fontos részlet, hogy kissé problémáim vannak az érintésekkel. Az évek alatt szerencsére sokat javult a helyzet, már csak a váratlan érintések zaklatnak fel. Példanak az ölelést hoznám fel az egyszerűség kedvéért. Alapvetően szeretem, ha én kezdeményezem. Ha a szituációból egyértelműen következik, hogy a másik fél meg fog ölelni, akkor sincs semmi bajom vele. Ha váratlanul ér, akkor viszont zavar, szóval jobban szeretem, ha valaki inkább szól, vagy egyértelműen jelez, hogy meg fog ölelni, esetleg ritkán ha tényleg nagyon random a helyzet, akkor szükségem van pár másodperc felkészülési időre. Szóval csak a váratlan fizikai kontaktus érint rosszul, plánd ha valaki hátulról közelítve érint meg, mert az ilyesmiktől konkrétan hányingerem van, legalábbis eddig család, közeli barátok közt ez volt a jellemző.
Nem szeretem a villogó fényeket, nagy hangzavart, szóval közös buli szórakozóhelyen kizárva.
Folyton sorba rendezek mindent valami logika szerint, és kiborulok, ha ez számomra indokolatlan okból felborul.
Illetve nem tudom mennyire számít, de nem mindig értem a viccet. Konkrétan még most is van, hogy nem ismerem fel azt, ha valaki viccel.
Nem kezelem jól az érzelmeket, van, hogy a sajátjaimat sem, de másokét pláne. Például nem tudok mit kezdeni a szomorúsággal, egyszerűen fogalmam sincs, hogyan kell vigasztalónak lenni, rendszerint próbálkozom, főképp viccelődéssel, ami kicsit furcsán hangzik, lévén, hogy előbb írtam le, hogy sokszor nehezen értem a humort, szóval általában nem is működik, sőt, inkább rosszabb a helyzet, aztán teljesen tanácstalanul elkezdem ölelgetni a szomorú illetőt(barát és családtag esetében). A saját érzelmeimmel kapcsolatban azt tudom mondani a visszajelzések alapján, hogy nem igazán látszik, hogy kimutatom, ha szeretek valakit. Ezt sokszor megkaptam, még akkor is, amikor szerelmes voltam, csak rövidesen szakítás lett belőle, mert a másik fél nem látta, hogy ez így lenne. Bár szintén nem magyarázta meg, hogy mi nem stimmelt.
Nem szeretem a meglepetés helyzeteket, egyszerűen kiborítanak. Ha új helyre megyek, akkor hetekkel előre szeretem tudni, hogy fel tudjak rá készülni fejben.
Igazából azt hiszem ennyi, ami komolyabb eltérés szerintem és a visszajelzések alapján.
Ezek mennyire jelentenek kizáró okot?
válasza:Van amiben hasonlítunk, van amiben különbözünk. Számomra nem lenne gond, ha ilyen barátnőm lenne.
(Nem derül ki a nemed)
válasza: válasza: válasza:Végigolvasva azt mondom: nem vészesek, ezzel lehet párt találni és megtartani.
Az egyébként nagyon szimpatikus benned (ha jól értettem), hogy ha pl. jön egy hirtelen ölelés, akkor zavar ugyan, de nem dühkitöréssel vagy fejvesztett meneküléssel reagálsz.
A villogó fényeket és nagy hangzavart én se kedvelem, pedig én nem vagyok autista.
Az, hogy nem érted a viccet, az szóra sem érdemes.
"Nem kezelem jól az érzelmeket, .... nem tudok mit kezdeni a szomorúsággal, egyszerűen fogalmam sincs, hogyan kell vigasztalónak lenni"
Ezeket el tudod sajátítani, mint tanult viselkedést, és akkor meg lesz oldva a probléma. Egyébként én se számítok túl együttérzőnek, legalábbis a felnőttek problémái iránt (a gyerekekével érdekes módon sokkal inkább).
"Nem szeretem a meglepetés helyzeteket, egyszerűen kiborítanak. Ha új helyre megyek, akkor hetekkel előre szeretem tudni, hogy fel tudjak rá készülni fejben."
Akkor nyilván munkahelyet, életpályát eszerint kell választanod. Szóval az nem neked való hely, ahol bármikor közölhetik, hogy holnaptól bizonytalan ideig az ország túlsó részére vezényelnek. :-)
Egyébként ezt élőben vicces hangsúllyal mondanám, nem tudom, átjött-e.
Valamennyi bizonytalanság, kiszámíthatatlanság minden munkahelyben van. Az alkalmazottnak a főnöke kitalálhat valamit váratlanul. De az erősen munkahelyfüggő, hogy milyen mértékig jöhetnek váratlan dolgok. És persze ezt is meg kell tanulni kezelni. A vállalkozónak meg az a kiszámíthatatlan, hogy a piac hogyan változik, vagy az állami szabályozások esetleg hirtelen teljesen más környezetet teremtenek, mint amire készült.
Ha gyereked lesz, ő a legváratlanabb helyzetekben betegszik meg, hajnalban derül ki, hogy át kell szervezned az egész napodat (hetedet), esetleg nyaralás esik kútba emiatt. Itt egy megértő házastárs és segítőkész nagyszülők sokat enyhíthetnek a problémán. Nemcsak azon, hogy van kire hagyni a gyereket, hanem abban is, hogy már előre tudod, hogy ha probléma adódik, segíteni fognak. A bizonytalanság egyébként mindenkinek lelki teher, csak van, aki már annyira hozzászokott, hogy alig érzi meg.
válasza:Igazából itt csak az a komolyabb baj, hogy rugalmatlan vagy, és ragaszkodsz a laaaaaaaasssú, és megfontolt dolgokhoz.
A mai rohanó és villogó, ordító, hadonászó világban ez nem nagyon fog menni.
Tehát a párodnak sem fog tetszeni, ha ehhez nem tudsz alkalmazkodni.
válasza: válasza: válasza:A hozzá illő pár is azt fogja elvárni, hogy boldoguljon el a világgal.
Még akkor is, ha ő maga nem tudja ezt jól.
Azért elég ciki, hogy mindenkit felpontoznak, aki csak annyit ír, hogy ő is ilyen, de mindenkit lepontoznak, aki jó választ ír. Tipikus magyar viselkedés.
válasza: válasza:Gondolom nő vagy, tehát nem lesz különösebb problémád társkeresésben. A leendő pasidat viszont abból a szempontból sajnálom, hogy - bevallásod szerint - dührohamot fogsz kapni minden alkalommal, amikor áttesz valamit az egyik polcról a másikra.
Ha viszont mégsem nő vagy, akkor rossz hírem van...
#8
Mindennel egyetértek, amit leírtál, kivéve az utolsó mondatodat, ami egy undorító megjegyzés volt. Ezért megy tőlem is a mínusz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!