Ha találkoznál 5-10 évvel ezelőtti önmagaddal, hogyan viszonyulnál hozzá?
Az én esetemben nagyon nem mindegy, hogy 5 vagy 10.
10 évvel ezelőtt még csinálhattam volna úgy, hogy ne veszítse el az értelmét az életem, 5 éve meg ez már megtörtént
A 10 évvel ezelőttit azonnal elküldeném pszichológushoz, hogy minél hamarabb kezdjen el dolgozni azokon a dolgokon, amikről még ő sem tud, és éppen kialakulóban vannak. Így talán elkerülhetne egy rakat mentális betegséget a jövőben.
Az 5 évvel ezelőttit szintén elküldeném pszichológushoz, de neki már sokkal nehezebb dolga lenne. Megtiltanám neki, hogy szóbaálljon azzal a bizonyos E-vel, mert sokkal nagyobb károkat fog okozni, mint amennyit realizálna belőle. Illetve kiküldeném a Nyugatiba es bizonyos társasághoz, hogy szarja le a szociális fóbiáját, és próbáljon meg barázkozni velük, mert ők jó emberek, igaz barátok lesznek, akikre jelenleg nagyon is szüksége lenne, illetve a szerelmét is sokkal hamarabb megismerné akkor.
23/L
A 10 évvel ezelőtti énemnek megmondanám, hogy kevésbé legyen karót nyelt, és elmagyaráznám neki, hogy tanuláson kívül léteznek más dolgok is. Szeretem és tisztelem a szüleim, viszont még így is megmondanám a fiatal énemnek, hogy nem minden szavuk szent, ezzel megkímélném magam pár mentális nyavalyától.
Az 5 évvel ezelőtti énemhez már egy komplett listával állítanék be. Bár az azon szereplő elemek ismertetése előtt én is elküldeném pszichológushoz inkább. Akkor kezdődött egy húzósabb időszak, amit nem lett volna szabad egyedül végig csinálnom. Meg igazából szerintem a mostani éveimet is sikeresebben, (mentálisan) erősebben tudtam volna kezelni, ha akkor felkeresek egy pszichológust.
Az említett listán viszont olyanok lennének, a teljesség igénye nélkül, mint például: tanuld a németet is, menj el ebből is nyelvvizsgázni, állj ki magadért x, és y-nal szemben, légy felkészültebb a jövőt illetően.
22/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!