Miért élem meg ilyen erőteljesen a negatív érzéseket?

Például a dühöt vagy a szomorúságot. Túlságosan erőteljesen élem meg, sokkal intenzívebben, mint mások, vagy mint amennyire "elvárható" lenne az adott szituációban.

Ha tudom, hogy például este történni fog valami olyan, amihez semmi kedvem, akkor én már reggeltől mély szomorúságban ülök, nézek ki a fejemből, teljes üresség, megsemmisülés. Itt semmi extrára nem kell gondolni, csak pl. el kell mennem valahova, amihez nincs kedvem, én mégis úgy élem meg, mintha kb. meghalt volna valakim.

A másik a düh. Néha vannak dühkitöréseim, szintén olyan dolgok miatt is akár, amik más embereknél nem okoznak ekkora dühöt. Sokszor úgy érzem magam ilyenkor, mint egy hisztis kisgyerek, aki nem kapja meg a nyalókáját. Csak én nem a nyalókát nem kapom meg, hanem mondjuk párom nem úgy szól hozzám, ahogyan én azt elvárnám tőle, bunkózik vagy beszól valamit, én meg a normális "dühös vagyok és visszaszólok egyet" helyett egy durva dühkitörést produkálok.

Tudom, hogy ezek a viselkedések nem jogosak tőlem, mindig bűntudatom van utána, de valamiért nem tudom jól kezelni az érzéseimet. Felnőtt nő vagyok egyébként, van még egy-két problémám, pl. önbizalomhiány, önértékelési gondok miegymás, nem tudom ezekkel összefügghet-e a dolog.