26 évesen elkezdeni élni nagyon késő?

17 éves koromig úgy, ahogy éltem, voltak ugyan családi gondjaim, meg hát minden, ami abban a korban jöhet, de boldog fiatal voltam. Aztán 2012-ben autóbalesetet szenvedtem, egy barátnőm anyukája vitt minket koncertre és sajnos tragédia lett a vége. Az az igazság, hogy bár én szerencsés voltam és csak könnyű sérüléseim lettek, de utána egész hónapok maradtak ki, hogy mi történt.. Hiába vittek pszichológushoz, próbáltak segíteni a környezetemben, nagyon befordultam. Nem jártam el otthonról, suliba se, eltávolodtak a barátaim, csalódás voltam a szüleimnek stb. Azt senki se tudja mit éltem át aznap este, hogy mennyire szörnyű volt ez az egész. A szüleim és a szűk család végig mellettem állt, de nyílván nekik is nehéz volt. Amikor elhatároztam, hogy talpra állok és kimászok a gödörből annyira nehéz volt, hogy mindig újra és újra visszaestem. Nem drogoztam vagy ittam, semmi ilyesmi csak szörnyen antiszociális lettem. 5 éve már kicsit normálisabb lett az életem, szépen lassan alakult, de úgy érzem határozottan sokkal jobb. Ma már ott tartok, hogy nem kell pszichológishoz járnom, az alvászavarom egészen elviselhető (bár teljesen nem szünt meg), van munkám és néhány barátom, párkapcsolatom. Viszont végzettségem csak egy eladó szakma, az is OKJ. Mindenképp le fogok érettségizni és szeretnék majd élhetőbb szakmát is, de közben van bennem egy fusztráció, hogy basszus 26 évesen nagyon nem itt kellene tartanom. Ilyenkor jön az önmarcangolás, hogy miért nem álltam előbb talpra, miért volt jobb az önsajnáltatás stb. Vannak napok mikor már egész jól vagyok és sajnos olyan is van, amikor legszivesebben elbújnék a világ elől és könnyebb lenne újra a sötét szobában átsírni a napokat. Tudom, hogy valószínűleg kevés olyan ember van itt (szerencsére), aki ebben a cipőben jár, de olyan van, aki más okokból, de későn kezdett el úgy élni, ahogy normálisan kellene? Ezt a közel 10 évet szörnyen bánom vagy, hát legalább is 5 évet mindenképp és tudom, hogy sosem kapom vissza meg, hogy millióan gyászolnak, de mégsem kerülnek ennyire padlóra, de szerintetek van esély arra, hogy ilyen rossz 20-as évek után a 30-as éveim szebbek lesznek? Nekem az az érzésem, hogy amiért akkor nem voltam erősebb és most is visszaránt a dolog, ez már sose lesz jobb és nagyon gyakran eszembe jut, hogy talán lenne még velem dolga egy pszihológusnak, de ettől is kiborulok, hogy akkor nekem örökké járnom kell, mert egyedül egyszerűen nem megy?