Találkoztatok már igazi energiavámpír emberrel? 🧛‍♂️

Pfú, igen

Őszintén.... nemtom. Akit én ismertem, őt a passzív magatartás csak bosszantotta, szóval amikor mondjamondjamondjamondja és aztán mondom, hogy "aha" akkor ez idegesítette... de ahelyett, hogy taktikát váltott volna és mondjuk kevesebbet beszélt volna, inkább csak a túltúltúlnál is túlkompenzált és mégtöbbet beszélt:D

Igen, de

Nem panaszkodott, hanem órákat tartott, illetve szülőit, és a szülők is kivoltak tőle.

Nyelvből szét voltunk szedve, mikor visszentunk akkor szembesültem vele, hogy ezek úgy is néznek ki, mint akik nem aludtak éjjel, pedig elotte szünetben normálisak voltak. Durva számomra ez 15 év távlatából is.

Apám...

Megmondtam neki, hogy oldja meg és hallgasson, mert ez nem vezet sehova. Attól, hogy nekem pörög dolgokon, semmi sem változik.

Én magam.

Sajnos tényleg sokszor az vagyok…sokszor panaszkodok ösztönösen. Nem tudom mit beszélek..de próbálok tenni ellene

Élőben vagy itt a gyakorin? :) Itt elég sok van. :)

Élőben is volt 2 ilyen ismerősöm fősulin, 2 csaj, egymásnak barátnői, alig bírtam mellettük lelkileg. Egyszer csak besokalltam belőlük és megszakítottam velük minden kapcsolatot. Az egyik legjobb döntés volt az életemben. Mintha fellélegeztem volna egy hosszú fuldoklás után. Ők olyanok voltak, hogy nem csak panaszkodtak és mondták és mondták a magukét, hanem kifejezetten rossz szándékúak voltak. Ha mondtam valamit tök jószándékból, mindig kiforgatták a szavaimat és ellenem vagy mások ellen fordították azokat. Élvezték, hogy mindig minden szavamba belekötnek. A létező összes energiámat leszívták azzal, hogy mindig mindenért magyarázkodnom kellett, mert a kákán is csomót kerestek. És még ők játszották mindig a sértettet. Holott nem vagyok rossz szándékú, sőt épp ellenkezőleg. Egy idő után töröltem őket mindenhonnan és messze elkerültem őket. A legjobb döntés volt.

A kórházban a szobatársam. Egy pénteki napon érkezett, szombat estére, kb 0 ismerettség után, a pszichiáterévé avanzsált, persze én nem adtam semmilyen jelet arra, hogy erre vevő lennék, de ő úgy érezte, én leszek az a valaki, aki segít neki túljutni a gyerekkori sérelmén és még követelőzött is, hogy neki pocsék gyerekkora volt, olyan szörnyű, amilyen nekem nem, ezért hallgassam meg. Sokszor színleltem alvást, olyankor telefonon beszélt. Ha látta, hogy kinyitom a szemem, azonnal beszélni kezdett hozzám.

Az egyetemen a csoporttársam. Mindig ugyanaz a nóta, őt mindenki utálja, ő öngyilkos akart lenni, ő árva, mert az apja meghalt, az anyját utálja és különben is, én is gonosz vagyok. Hogy jobban legyen, másokat is lerángatott maga mellé, nekem nem volt kedvem vele depressziózni, ezért megszüntette velem a kapcsolatot és elkerült.

A gimiben egy nő, aki már leérettségizett. Az első találkozásunk után részletesen tudtam az idegösszeroppanásának az okát, ami nem feltétlenül egy első találkozásra való téma. Általában nem érdekelte, ami velem van, udvariasan meghallgatott, majd jól kipanaszkodta magát, amikor megkönnyebbült, gyorsan lezárta a beszélgetésünket. Nehéz volt a kedvében járni, gyakran megsértődött, ha valaki nem ért rá huzamosabb ideig, azt gonosznak titulálta és kitörölte az életéből. Nekünk is így szűnt meg a kapcsolatunk.

Általános iskolában egy osztálytársnőm. Megtiltotta, hogy a családi gondjaimról meséljek, hiszen addig nem tudott panaszkodni. Sosem lehetett normálisan beszélgetni vele, minden beszélgetés arról szólt, hogy épp hol fáj neki, milyen rémálma volt, mennyire magányos. Pár hónap után, amikor már megtámadott engem meg az összevagdosott karát mutogatta nekem, ráeszméltem, hogy nem tudok és nem is akarok a pszichiátere lenni és leépítettem, amit ő nem nézett jó szemmel és rámtapadt, az anyukámnak kellett felhívnia az ofőt, mert akármit tettem vagy mondtam, a lány nem hagyott békén.