Leggázabb/ legfurább privát levél, amit gyakorin kaptál és nem tudtad, hová tenni?
Egy muzulmánokkal kapcsolatos kérdésre válaszoltam, a lehető legnormálisabb és legsemlegesebb hangon, egyedül a Koránban is leírt szöveggel.
Egy hapsi a legalpáribb módon bigott, ócska és elvakult katolikusnak titulált (ateista vagyok!), és megmondta, hogy hova menjek, és mit kapjak be.
Letiltottam.
Egyszer azért kaptam egy terjedelmes kiosztást egy sráctól, mert nem szerettem volna vele találkozni 2 levélváltás után (amit amúgy ő kezdeményezett), ami szerintem teljesen érthető. Hosszasan, fröcsögve elhordott mindennek, majd a végén megköszönte, hogy az idejét raboltam.
Rögtön tiltottam, az üzeneteit pedig töröltem. Azóta nem válaszolok privátokra.
Ki írtam egy kérdést itt a gyakorin,"hogy hogyan legyek népszerű,persze hogy több haverom barátom legyen,mert nagyon szeretek barátkozni, erre ő valászként oda kommentált hogy Vágjam le a nemi szervem fejét,egy rozsdás késsel,én meg vissza szóltam hogy:Miért te kipróbáltad és azért adod a tanácsod,aztán jelentettem)
Még egy olyan történt ugyan itt,hogy segítségül írtam egy választ a kérdezőnek,erre egy másik válaszadó oda írta hogy én sértegettem,és súlyosan megfenyegettem hogy megölöm,hol ott semmi nem volt igaz
Amit nem tudtam hova tenni: egy időben egy csomó válaszhoz megkaptam kisebb-nagyobb időközönként azt a témában teljesen irreleváns üzenetet, hogy kb. "Bocs, tudom, nem a témához kapcsolódik, de közvélemény-kutatást csinálok: szerinted a férfiak miért szeretik az análszexet?"
Amik meg simán bizarrak vagy sértőek:
-"Feküdjél már le velem, biztos jobb vagyok az ágyban, mint a vőlegényed"
- ilyen "te vagy számomra az álomnő" meg "nagyon szimpatikus vagy, ismerkedjünk" jellegű üzenetek olyan válaszaimra, amiben csak a korom, a nemem írtam le és annyit, hogy szeretek moziba járni vagy szoktam blúzt hordani vagy hogy 156 cm magas vagyok.
- több olyan eset is volt, amikor pasas megpróbált belekötni a válaszomba, arra utalt, hogy buta vagyok, amikor meg álltam a sarat, akkor fel akrt szedni, és fel volt háborodva, amiért olyan tuskóval nem akartam leállni ismerkedni meg randizgatni, aki 2 levéllel előbb kvázi lehülyézett, amiért nem tudott olvasni, félreértett vmit vagy nem értett velem egyet
- rengeteg ruhafetisiszta perverz... használt bugyit, harisnyát keresők, bőrkabát-fetisiszták
- "Azt írtad, erősen nő a szőröd - ugye jól hallottam, hogy ahhoz jó méretes szerszám dukál?" (wtf?)
- válasz arra, hogy vki írta, hogy SOHA életében SEMMI kedvességet nem kapott nőktől, hogy ezt ebben a formában kétlem, nem volt egy tanár néni, óvó néni, női munkatárs sem, aki semmiben sem segített neki?: "Az nem számít te retek kuuuuuurva, az ilyenek miatt vagyok még szűz,. remélem, seggbeb... egy vagon szifiliszes cigány" (és hasonló jókívánságok vagy 5 üzenet erejéig
- olyan üzenetek, ahol próbálnak arról meggyőzni, hogy az olyan elvárásaim mennyire irreálisak és hülyeségek párkapcsolati téren, hogy az illetőnek legyen vállalható a helyesírása meg ne tartson birkának, agymosottnak meg hülyének azért, mert beolttattam magam... ill. az, hogy reméli, hogy megdöglöm meg nem lesz soha párom, amiért annyit írtam, hogy általában a nálam idősebbek tetszenek, és egy kezemen meg tudom számolni, amikor egy fiatalabb férfihez vonzódni tudtam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!