Ciki, hogy ezért szakítottam meg a barátaimmal a kapcsolatot?
Érettségi után nem tudtam mi lesz még belőlem, sajnos egyetem után sem. A barátaim meg mind céltudatosak voltak, tudták kik akarnak lenni el is helyezkedtek olyan vonalon amit akartak én meg szinte egyik munkahelyről vándorlok a másikba és keresem a helyem. Kínosnak éreztem már, valahogy elcsesztem az életem, persze még fiatal vagyok azt mondják, de akkor is. Begubóztam, ha nem kell kimennem az utcára, nem is megyek és vhogy nem is vágyom. Csak gondolkodom mi lehetnék. Amikor a legjobb barátnőmnek meséltem meg erről az egyetem alatt, mondta, hogy csak szerencsétlenkedem. Nem esett jól, de utána elgondolkoztam, hogy más barát is ezt gondolhatja. Valahogy most magambafordultam és jobb egyedül. Más is érez így?
N
Fura. Pont a barátaid "inspirálhatnának", adhatnának ölteket, hogy merre indulj. Vagy az ő példáikból azt is láthatod, hogy merre ne indulj.
Bár, szerintem neked komolyabb problémád lehet, ha az utcára sem szívesen mész ki.
Keress időben segítséged, mielőtt még inkább elhatalmasodik rajtad ez az egész.
Hiszen te is tudod, hogy semmit sem rontottál el, semmiről se maradtál el, nem is kell tudni ilyen fiatalon pontosan, hogy mit fogsz csinálni majd felnőttként. Nagyon fiatal vagy még. És persze nemcsak fiatalon, de idősebb korban is lehet változtatni, váltani. Nem muszáj egész életedben azt csinálni, amire 18 évesen azt gondoltad, hogy jó ötlet. És nem baj, ha még most sem tudod. Csak csinálj valamit! És majd a tapasztalatokkal jönni fog az érzés is, hogy mit szeretnél, és mit nem szeretnél.
Nyilván éreznek így sokan, akik szerencsétlenek és depressziósok.
Ha klinikailag depressziós vagy, menj orvoshoz. Ha nem, ideje összeszedned magad. A fenti esetből le kellene vonni azt a tanulságot, hogy csakis magadra számíthatsz. Ha te nem állsz fel, örökre a földön fekve maradsz. Nem gondolom, hogy ez lenne a célod...
Nekem is voltak ilyen "barátaim". Én értem, hogy őszintének kell lenni, de szerintem az ilyen beszólogatásokkal csak még jobban lelombozzák az embert. Az is igaz, hogy a folyamatosan negatív- depressziós és sajnos ezt egy kívülálló nem vágja le sokszor, hogy az vagy-nem szeretik az emberek.
Nekem egyik szülőm hirtelen halt meg balesetben, óriási trauma volt (utána még történt egy-két éven belül jó pár szerencsétlenség a családunkkal. Huszas éveimben történt és eleve szorongós alkat voltam, de ez rendesen beb...szott. Sajnos a barátaim zöme nem értette meg min megyek keresztül. És igen volt pár köztük, akik jóval kevesebb miatt is kikészültek, de közben ők tolták nekem ezt a "nem tudtál magaddal mit kezdeni, szedd össze magad, stb" dumát. Őket leépítettem. Amúgy azóta valamelyest felálltam. Te még fiatal vagy és sajnos tényleg minden év számít, ha esetleg anyagiak megengedik, helyedben most elmennék pszichológushoz, vagy valamiféle tanácsadásra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!