Melyik volt az a szituáció, amiben nagyon éretlenül viselkedtél felnőtt létedre?

A rokonaimmal szemben nehéz felnőttként viselkedni. Tisztelet a kivételnek, de a többség bocsánat, annyira primitív, buta és bántó, hogy kihozza belőlem az alpári állatot. Szégyellem magam ilyenkor utólag, mert tényleg minden adandó alkalommal, mikor nem tudom elkerülni őket, kiprovokálják, hogy üvöltve küldjem el őket a jó qrva anyjukba és rakjam helyre az ostoba nyomorult fejüket, de ez van. A tanítványaimat tudom szépen kezelni, pedig köztük is vannak elég érdekes figurák, a munkahelyemen sem voltam soha ilyen, mindenki arról ismer, hogy higgadtan és jól kézben tartva vezetem a dolgaimat, a házasságomban sem volt egy hangos veszekedés, egy agresszív gesztus sem, mindent szépen megbeszéltünk. De mikor ezek közé a falusi pletykás senkik közé kerülök, egyszerűen kikészülök. A. Politikától kezdve a generációmmal, a nememmel, mindennel kapcsolatos sztereotípiák puffogtatásán keresztül a diplomások és a fiatalok ócsárolásáig minden megy. És akkor jönnek az ilyen ezt hallottam, azt hallottam szarkavarások anyám és apám családja között és esküszöm bánom, hogy újra rájuk nyitottam az ajtót (mármint nem a szüleimre, ők rendben vannak). Nem tudom, hogy tudnám ezt rendesen kezelni. Ez a réteg a gyenge pontom. Tényleg olyan, mint a középkori filmekben a mindent odaóbégató falusiak. Egyszerűen viszket tőlük a tenyerem és nem egyszer söpörtem már le az asztalt és vágtam rájuk az ajtót.

Amikor meglátok valakit, akivel nincs kedvem beszélgetni, hajlamos vagyok úgy tenni, mintha nem vettem volna észre. Aztán néha rájövök utólag, hogy rohadtul átlátszó volt, de annyira, hogy az már ciki.

Mozgólépcsőn odafingottam egy savanyú káposztásat a mögöttem, pontosabban alattam állók orra alá. Halk és sunyi volt. Mire észbe kaptak én már el is illantam.