Ha nem érzem magam alkalmasnak kapcsolatra, de mégis van?

Az utóbbi években szép lassan elszigetelődtem az emberektől. Leginkább, mert kezdett túl sok lenni a közelségük. Jól érzem magam egyedül. Olyankor minden nyugodt, békés, csendes. És lehetek a gondolstaimban, akármikor.

Korábban, mikor még volt igényem társaságra, ismerkedtem meg a párommal. Lassan 4 éve tart a kapcsolat. Kitartóak, hűségesek és figyelmesek voltunk egymással. Szeretjük egymást, támogatjuk a másikat. Mégis, ez a folytonos egyedüllétemben teljesen akadályoz. Nekem tér kell. Magány. És már ő az egyetlen ember, akit megtűrök magam mellett. Sem család, sem barátok nincsenek így a közelemben. Nem is engedném. Így viszont azt érzem, sok. Sok a közelsége, a társasága. Nem tudok elvonulni.

Ilyen miatt szakítani elég rossz, és nem is szeretnék. De akkor is ott mocorog bennen az eltávolodás kényszere. Tehetek ez ellen valamit, vagy marad az, hogy vele maradok és szenvedek, vagy szakítok, de hiányolom?