Férfiként változókort azért nem érzem mert semmit sem értem el?

Gondolom azok érzik ezt meg akik fiatal koruktól tényleg keményen odatették magukat az életben, tanulásban, munkában, karrierben, családi életben?

És látható, konkrét dolgokat hoztak létre, építettek fel, egzisztencia, karrier, tudás, tapasztalatok stb.

És ehhez a komoly teljesítményhez mérten érzékelni hogy csökken az erőd fizikailag, szellemileg stb. az létrehoz egy ilyen változókor beli krízist?

Én most 43 vagyok, de gyerekkoromtól kezdve úgy foglalható össze a legfőbb életvezetési motivációm hogy: "csak meg ne erőltessem magam".

Semmiben. Ha valami akár szellemileg, akár fizikailag már közepesen fájdalmas akkor azt nem szabad erőltetni. Szerintem soha semmiben nem néztem meg mi a 100%-os teljesítményem, mire vagyok képes, én olyan max. 60-70%-ra tippelnék. Azt is csak pár alkalommal életemben.

Se egy saját lakásom, még egy autót sem tudtam venni soha, jogsim sincs, biciklit tudtam venni, soha nem nyaraltam még.

Ahhoz hogy érezd mit veszítesz ahogy öregszel, rendelkezned kell dolgokkal amikért keményen megdolgoztál?

Nem tudom jól látom ezt?