Velem van a baj, ha számomra ismeretlen emberekkel nem tudok nagyon együtt érezni?

Én sem szoktam minden idegen sorsán vagy halálán sírni vagy látványosan szörnyülködni. De ettől még egyáltalán nem vagyok közömbös. Ha belegondolok, akkor rossz érzés. De nyilván nem azzal töltöm az életem nagyrészt, hogy másokon kesergek. De meg tudnak hatni esetek, sorsok.

Ha te teljesen rideg vagy mindig, az nekem nagyon fura.

Sokan vannak így ezzel, csak ugye sokan álszentek. Mindenki hőbörög, hogy mennyi éhező ember van, de senkit nem láttam még adakozni vagy adományozni.

Nyilván ha a családban/baráti körben meghal valaki vagy valakinek a valakije, akkor van bennem empátia és sajnálom is, de egy vadidegen ember sorsa nem nagyon szokott érdekelni.

Ettől függetlenül előfordul, hogy adományozok tartós élelmiszereket és ruhákat (nem alapítványoknak), játékokat, de nem tolom fel a közösségi oldalakra, hogy mekkora istenkirály vagyok és mennyi éhező van, mert nem vagyok álszent.

Alapvetően szerintem a többséget hidegen hagyja mások sorsa, csak megjátsszák magukat.