Csalódottak lennétek a gyereketekben ha nem vitte sokra az életben?

Ameddig lelkileg rendben van, nem iszik, van egzisztenciája, addig nem.

Nem mindenki való irodába meg szellemi hivatásokra, van aki inkább taktilis, kétkezi munkákra érez rá inkább.

Ami baj, az a szándékos önsorsrontás, pia, drog, szerencsejáték és egyéb addikciók.

Manapság már szakmunkás képesítéssel többet keresnek mint bizonyos diplomával,és vannak olyan profi jó szakmunkás szakemberek akikből hiány van bizonyos városokba.

Nem lennék csalódott. A lényeg, hogy szeresse a munkáját, magyarán a munkája a hobbija is legyen és értsen is hozzá profi és megbízható módon.

Ezek a Te érzéseid, ne tegyél mást felelőssé.

A csalódottság nem más, mint egy játszma, ahol én elképzelek valamit és a másik fél nem úgy viselkedik vagy cselekszik ahogy én azt elképzeltem. Majd besértődök, mert hogy mer önálló ember lenni saját gondolatokkal?

Akkor lennék csalódott, ha azt feltételezné, hogy csalódok benne mert nem lett sztárügyvéd vagy szívsebész vagy ilyesmi. A gyerekemnek nyilván a legjobbat akarom, de a magához mérten legjobbat, nem várhatom el tőle, hogy a képességein felül teljesítsen (és most nem arra gondolok, hogy buta vagy akármi lenne, de pl én sem lehettem volna olimpikon, amikor nem is érdekeltek a sportok soha és amúgy is kétballábas vagyok).

Ha boldog, teljes életet tud élni, önellátó, a lehetőségeihez képest a legtöbbet és legjobbat hozza ki a helyzetéből, akkor én elégedett leszek vele. Csalódást nem ezzel tudna okozni.