Mit kezdjek az életemmel, ha gyűlölök tanulni?

mondjuk pl mi lenne,ha legyél virágkötő? amúgy tudod , mi jutott eszembe ? a virágkötőről most, amit írtam; eszembe jutott a vízköpő; amiről meg, hogy Bécsben egyszer amikor mászkáltam, Karácsony környékén, nem tudom, hogy ez számít-e, vagy máskor is szokott lenni; ilyen arannyal bevont emberkék voltak ketten talán, és lehetett velük fotózkodni. Olyan szép ilyen grófias öltözetben voltak asszem, és akkor az arcuk is arany volt. Na pl asszem, lehetnél egy ilyen, de nem tudom, hogy ilyeneket keresnek -e vagy erre szokott-e casting lenni.

vagy ha pl lenne jogsid, lehetnél taxis, kamionos, buszsofőr, pizzafutár, vagy más kajafutár, vagy ilyen nagy cégek is vannak, akiktől nem kaját lehet rendelni, hanem könyvet, ruhát, játékot, és akkor theát ilyen fuvarvállalat , ilyen kiszállítások. Meg pl ilyen buszba meg vonatba szoktak néha kiplakátolni álláshirdetéseket, hogy keresnek, esetleg néha kalauznak is, vagy pénztárba.

*vagy pl lehetnél még akár ilyen benzinkúti eladó cucc is akár, vagy akár még postás

ezeket is nem tudom,mennyire valók neked , de remélem, megtalálod álmaid melóját, amelyikben kiteljesedhetsz

Nagyon sok infós érzi ezt. :) Az informatika és a hozzá szükséges egyéb tudományok nehezek. Pont. Elvontak, nagy figyelmet és rengeteg gyakorlást igényelnek, amibe sokan belefásulunk. És ezen az sem segít, hogy a legtöbb elvárás egy rettenetesen fals képet fest le a szakmáról.

Én egy biológia szak után vállaltam be az informatikát egyetemen, de életem legszarabb 4 éve volt. Egy szarnak éreztem magam, akinek semmi sem megy, aki semmihez sem ért, pedig csak fél évet csúsztam. De mindenből ismétlőztem, aláírást pótoltam, szoptam, mint a borjú, azt sem tudtam, hol állt a fejem, nyaranta próbáltam magam összekaparni lelkileg. A végére egyszerűen szorongtam az egésztől, hogy már megint mi lesz az, amit kérni fognak a számonkérésen és amit nem tudok, vajon hol fog még pofon érni és hol érzem magam még megalázva. És mi lesz már megint az, amire nem számítok (nálunk rengeteg volt a ferdítés, amit leadtak és amit begyakoroltattak, azt számtalan számonkérésen duplán megcsavarták anélkül, hogy szóltak volna róla, egyáltalán nem volt korrekt, végig bennem volt a pánik, mert nem tudtam, mire készüljek, ráadásul sok tárgy akkor indult először abban a tantervben és nem volt senki, aki segítsen igazán). Tiszta ideg voltam a végére, pedig volt olyan elvetemült ötletem, hogy felhúzok rá egy mesterszakot közvetlenül utána. De nem volt lelki erőm. Lehet, hogy béna vagyok csak szimplán. De akkor nagyon sokan vagyunk bénák. Nem tudom, miért kellett lerombolnom magam lelkileg ehhez az egészhez, ha másképp több kedvem maradt volna hozzá.

De a korábbi szakomon megtapasztaltam mást is és nekem ez adott erőt ahhoz, hogy tudjam, hogy a tanulás nem mindig ennyire kilátástalan és stresszel teli. És hogy a programozás is lehet gyönyörű és szórakoztató, ha nem kell darálnod fejből azt, amire rákeresgélhetsz és aminél értelmesebb dolgokat is gyakorolhatsz. Én megfogadtam, hogy egyszer majd elkezdek tanítani és mindent megteszek azért, hogy ezt az érzést tompítsam a diákságban... Az információszerzés örömteli és csodálatos dolog, semmi köze nincs ehhez a szenvedéshez, amiben az időddel (hogy ne csússz többet), a pénzeddel (tandíj) és a saját, repedező szakmai énképeddel harcolsz, miközben próbálsz az életed többi dolgaira is figyelni.

De amit neked javasolnék, az az, hogy próbálj meg úgy alkotni és élvezni a gondolkodósabb elfoglaltságaidat, hogy próbálsz megfeledkezni erről a nyomásról, ami mára csak egy rossz berögződés. Olvass dolgokról, amik érdekelnek, foglalkozz dolgokkal, amiket szívesen csinálnál, gyűjts ahhoz információt.

Az egyszerű munka egy ideig felüdülés egy ilyen képzés után, nekem is életem legboldogabb fél éve volt, mikor diplomaszerzés után és álláskeresés előtt csak besegítettem anyámnak a nyomdán. De utána sem lett rosszabb, mert ami a szakmában várt, az szerencsére számomra egy kifejezetten pozitív tapasztalat volt. És azon kaptam magam, hogy munka után a kíváncsiság vezérel és magamtól van igényem utánamenni dolgoknak, mert ettől érzem jól magam. Semmi köze nem volt ennek az érzésnek ahhoz, amit a tanulás alatt éltem át. Egyszerűen imádtam, hogy valamit meg tudok csinálni jobban, valamiben ügyes lehetek és mégsem vagyok egy rakás szar.

Én gyanítom, hogy neked is még idő kell kiheverni ezt a sok szart és egyébként nem lenne bajod a fejlődéssel (szándékosan nem tanulást írok), csak hiányzik az a bizonyos levegővétel és az, hogy leválaszd a rossz tapasztalataidat a jelenről. De abban biztos vagyok, hogy nem tenne jót neked lelkileg, ha örökké a minimumon léteznél. Abba is bele lehet fásulni nagyon.