Honnan tudjam, hogy hol a határ?

Amikor valakivel beszélgetek, akár személyesen vagy neten, elmenekülnek tőlem az emberek. Amikor valakivel úgy beszélek, hogy anyám is ott van, folyton rám szól. Például a tesóm (30 éves felnőtt ember) és az egyik barátnőjével ott nyavalyogtak a tükörbe nézve, hogy milyen kövérek, holott tök vékonyak, én meg közbeszóltam, hogy ez szánalmas és hogy ettől nem tűnnek szerényebbnek, csak röhejessé teszik magukat. Kicsit beleéltem magamat (ránéztem az egyikük férjére) erre előadtam, hogy mit szólnál ha a párod a tükröt bámulva azt mondogatná, hogy: “milyen vézna vagyok! Nem áll fel a farkam! - Ugye kiröhögnéd?”

Erre anyám lekapcsolt. Nem sokkal később eljöttünk onnan. Mondjuk nem bántam, viszont nem értettem mi rosszat mondtam, semmi sértő nem volt benne, építő jellegű maszlagnak szántam, de ha nem, hát nem.

Ez nálam mindennapos, konkrétan egy ember sem akarja velem tartani a kapcsolatot még virtuálisan sem. Nem szoktam beszólogatni, csupán a gyerekes baromságokra reflektálok rá, mindenféle rosszindulat nélkül. Ha valakinek van egy pozitív tulajdonsága, azt kiemelem és szívesen csevegek arról. Például amikor kajálni voltunk még ‘18-ban valakinél, mondtam hogy ez nagyon finom lett, anyámra néztem és mondtam neki, hogy kár hogy ő ilyet nem tud.

Viszont unom, hogy mások seggét kell(ene) nyalni ahhoz, hogy elfogadjanak. Továbbra sem játszom meg magam, de eléggé aggasztó, hogy egy őszintén, érzelmek befolyása nélkül nem lehet kommunikálni senkivel. Mind önérzetes, sajnálnivaló ripacs.

Tehát, eldöntöttem, hogyha valamelyik családtagommal összeülünk például karácsonykor, kussolok. De mivel azt nem bírom megállni, azért jó lenne valahogyan, valami szabály szerint behatárolnom, hogy mégis mihez szabad hozzászólnom. Tavaly is sértődés lett meg azelőtt is. Sajna nem tudom magamat teljes egészében kivonni a forgalomból, mert akkor az lenne a probléma. Normál esetben az sem zavarna, ha valaki sírna miattam, viszont nem tűröm a feszültséget és a vitákat.

Ötlet?