Mennyire szemétség mentálisan földön lévő ismerősöket kihasználni?

#1. vagyok.

Jó, akkor bővebben kifejtem, mert én is ilyen depressziós, mentális beteg ember vagyok, akinek a nyüzügeségéből nem kisegítik a többiek, hanem kihasználják (én is az vagyok, aki minden megcsinál és ingyen dolgoztatják, mert mindenki megteheti velem).

Hogy miért nem mondok nemet? Mert félek a következményektől. Félek attól, hogy az amúgy is békasegg alatt levő önbizalmamba még jobban bele tudnak taposni. Örülök, ha találok egy olyan helyet, ahol megtűrik a magam fajtákat és ha ennek az az ára, hogy mindenre "csicskahopp!" pattanjak és mindenkinek megtegyek mindent első szavára azért cserébe, hog ne közösítsenek ki, ám legyen.

Na ezért nem olyan egyszerű nemet mondani.

Jogilag milyen következménye van? Semmilyen. Olyan van a jogban, hogy egy beteg és gondozásra szoruló ember gyámja, vagy gondozója visszaél a helyzetével (pl. csalás, bántalmazás stb), de amikre te gondolsz a kérdésedben, hogy pl. egy munkahelyen ugráltatják, mert megtehetik, vagy pedig piszkálják, nyilván nem jogi kategóriába sorolható.

És most jöjjön a társadalom véleménye:

70% = aki ilyen, az meg is érdemli, hogy kihasználják! Depresszió mi? Azzal magyarázzák hogy gyámoltalanok? Dógoznának fizikai munkát, nem vóna idejük meg kedvük mentálbetegnek lenni!

(itt megjegyzem, hogy nehéz, 12-13 órában fizikai munkát végző ember vagyok én is ;))

25% = aki egyetért azzal, hogy nem, ilyet tényleg nem szabad csinálni, csúnya dolog, ejnye-ejnye

5% = aki az ilyen gyenge embert felsegíteni próbálja, nem pedig még jobban megtaposni

Persze, a nő a hibás akin miniszoknya volt és nem tudta magát megvédeni 3 férfival szemben mikor megerőszakolták... Az áldozathibáztatás csak arra szolgál, hogy az elkövető magát és a lelkiismeretét mentegesse. Emberek vagyunk, kellene lennie mindenkiben annyi önkontrollnak, hogy nem használom ki a védtelent és nem bántom a gyengébbet. Vagy akkor a gyerek is hibás akit bántanak a szülei? A dolgozó is aki kivan szolgáltatva a főnökének és ő visszaél vele?

Az elkövető a hibás. A felnőtt élet arról is szól, hogy megtanuljuk vállalni a tetteinkért a felelősséget. Én is bántottam embereket, de elismerem, hogy hibáztam és vállalom amit tettem, nem fogom áthárítani másra...

Amúgy meg a "prédák" helyzetébe senki nem gondolja bele magát sose. Ó, bántsuk, mert megtehetjük. Megcsinálja? Ő baja. Nem mond nemet? Ő baja. Piszkáljuk? Miért ilyen csendes, akkor nem bántanánk.

Aztán azt senki se tudja, hogy a "préda" hányszor próbálta megvédeni magát, vagy mennyi szakemberhez ment el, de még mindig évente kell munkahelyet váltania, mert kikészítik, még mindig nincs párkapcsolata, mert már az emberekhez se mer szólni és folyamatosan szenved a érzelmi abúzus miatt kialakult mentális problémáktól aminek hála már az otthoni munkákra se alkalmas. Pedig anno ő volt a legokosabb gyerek az osztályban, most meg néha 2 számot is percekig tart összeadnia fejben és éppen egy újabb szakembert keres fel, hogy végre olyan gyógyszert kapjon amitől legalább a PTSD elmúlik.

Az iskola társai átlagosan csak 3-4 évig bántották (ennyi ideig bírta ki 1 intézményben), a munkatársai csak 1-2 (ennyi a munkahelyi rekord). Ők aztán élik tovább az életük, otthon fel sem merül bennük, hogy annak a szerencsétlen hülyének meg 30 éve abból áll az élete, hogy valamiféle kiutat keres a helyzetéből és közben az évek úgy repülnek el mellette, hogy semmit nem csinált, mert egy folyamatosan bántalmazás alatt álló embernek néha az ágyból kikelés is nehezére esik. Aztán amikor öngyilkos lesz jobb esetben a bántalmazott akkor senki nem tehet semmiről... Ha meg véletlenül visszatámad és úgy végződik a story, mint néhány amerikai iskolában akkor meg milyen szörnyű ember volt.

Egyébként sok bántalmazó nagyon buta. Eddigi tapasztalataim alapján az IQ egyenesen arányos az empátia hiányával és a "csicskáztatási" hajlammal.