Ha léteznének intelligens robotok, akkor az emberek vajon kötődhetnének-e úgy hozzájuk, mint az igazi emberekhez?
Nem rég néztem meg az A. I. Mesterséges értelem c. filmet (sokadjára). Engem már gyerekkorom óta érdekel hogy mi lenne ha lennének olyan robotok amik megszólalásig hasonlítanak az emberre és képesek utánozni az emberi érzéseket is (esetleg csupán maga a mesterséges intelligencia lenne): Terminátor, A.I., Mátrix, A nő, 200 éves ember stb.
Én azt nem tudom hogy hogy egy M.I. (ha eljutott arra a szintre) képes lenne-e érezni, de ugyanakkor azt sem tudom hogy hogyan viszonyulna az ember egy fejlett M.I.-vel felruházott tárgyhoz, ami adott esetben akár úgy is nézhet ki, mint egy gyerek.
(Az én számomra inkább ijesztő és bizarr dolog lenne egy olyan gyerekkel találkozni élőben, mint a fent említett filmben is volt. Hiszen tudnám róla hogy csak egy tárgy, az "érzései" pedig csupán bonyolult számítógépes algoritmusok halmaza, de semmi köze az "emberi érzelmekhez".)
#7-es, azért mert a kommunikáció alapja az, hogy mindkét fél ugyan azt a nyelvet / beszédrendszert használja. Ha rábíznánk egy A.I-ra, hogy magától nevezzen el tanult dolgokat, akkor baszhatnád ha képfelismerésnél a kutyára azt írná neked, hogy az ott egy "134afajklancvnaln314advnl34". Semmi információt nem tartalmazna számodra.
De ha az egyik A.I magától "13413"-nek feleltetne meg valamit, a másik meg "02402505025"-nek, akkor sem tudnának túl jól kommunikálni egymással, amíg nem tudják hogy a kettő egy és ugyan az (számunkra legalábbis).
#11
Ahhoz, hogy valamit megtanulj, nem kell hogy nevet adj neki. A dolgok, fogalmak nevesítése pont akkor fontos, amikor tanítasz, vagy ha téged tanítanak. Ha önmagadtól tanulsz meg valamit, akkor nincs rá szükség hogy nevesítsd a tanultakat.
Egyébként pedig egy mesterséges intelligencia esetében az mindennek az alapja hogy legalább egy nyelvet beletáplálnak, hisz maga a készítő így kezd el vele kommunikálni még mielőtt az bármilyen tanulásba kezdene. Szóval eleve semmi nem indokolja hogy a robotod adjon egy random karaktersorból álló nevet mondjuk egy kutyának, ha egyszer már ismeri a kutya szót (vagy annak valamely más nyelvű változatát).
# 15
Állítólag az ember azért több mint "hús, vér és csontok halmaza". Ha nagyon "ezósak" akarunk lenni, akkor ott van a "tudat" meg "lélek" ami állítólag halál után sem semmisül meg, csupán "elhagyja a testet". (Állítólag erre már a hivatalos tudomány is talált "bizonyítékokat".) Meg ott vannak azok a furcsa esetek, amikor gyerekek "előző életükben történt élményekről" beszéltek a szüleiknek.
Viszont egy gép "tudata" valóban megsemmisül, hiszen az nem más mint egy program.
Egyébként engem elsősorban ez a robotgyerekes sztori nem hagy csak nyugodni. Hogy lehet egy tárgyat élőlényként kezelni és "emberi gyerekként" szeretni? (Egyébként nekem erről leginkább az afrikai fétis szobrok, meg az egyéb bállványok vallásos imádata jut az eszembe.) Oké hogy egy kutyát, macskát vagy egyéb állatot lehet is szeretni jobban mint az embert, de azok legalább élőlények és nem tárgyak. Egy tárgyhoz való ilyen szintű érzelmi kötődést az ember a gyerekkora végére általában már levetkőzi: [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!