Akik félnek egy telefonhívástól vagy bármilyen emberi kapcsolat létesítésétől azok mitől félnek?

Huu na én egy keverék vagyok ebből a szempontból, de a telefonhívás miatt jöttem a kérdéshez.

Egy-egy híváshoz (ami nem családi/baráti) alaposan fel kell készülnöm, mint másnak egy versenyhez.

Igen, ilyen szorongás jellegű.

Őszintén én sem tudom mitől félek, igazából attól talán, hogy nem leszek válasz képes, nincs időm átgondolni a mondanivalóm (mint mondjuk egy levelezésnél), félek hogy elutasítanak a kérésemmel.

De inkább telefonálok, mintsem élőben menjek be a hivatalba vagy ilyesmi.

Máskor meg másoknál sokkal nyitottabb vagyok ismeretlenekkel, vagy ilyen helyzetekben.

Passzolom, hogy ez mikor miért jön elő, nálam nagyon változó. De remélem így sikerül megérteni.

Egyébként igen, tisztában vagyok vele, hogyha elutasítanak se történik semmi megmásíthatatlan vagy káros dolog...

Ez nagyon érdekes dolog.

-nemtudja mit mondjon

-leblokkol

-a másik oldalon rossz napja van és rajta vezeti le

-visszautasitja

-nincs ideje átgondolni

-nincs eleve önbizalma, szorong

-elfelejti az utólagos sikerélményt ha jó beszélgetés volt

-bizonytalan az egész

Általában ezektől félnek és oké h fizikailag nem tud bántani a másik, de az aki szorong annak hatalmas fájdalom lehet akár a legapróbb negativitás is a másik oldalról. Ezt ugy kell elképzelni mintha ténylegesen megverné a másik, olyan szintű fizikai fájdalmakat tud okozni a dolog. Sokszor lenézik a szorongó embert, pedig komolyan kéne venni a problémájukat, sokkal nagyobb küzdelem ez nekik mint amit egy ezzel nem küzdő ember reálisnak tart vagy eltud képzelni.

Ezek így mind, amiket fentebb írtak. Sokáig küzdöttem vele én is, szorongtam, görcsöltem minden hívás előtt.

Csak azért szerettem volna hozzászólni, hátha valakinek segítség: valamennyire kinőhető a dolog. Nekem jórészt sikerült, annyira, hogy most már sok éve ügyfélszolgálati munkát végzek, ahol telefonálgatni is kell (levelezés mellett). Nincs titok benne, legalábbis nem tudok ilyenről, fokozatosan szoktattam magam hozzá. A mai napig (40 körül vagyok) hazaérve átgondolom mondjuk, hogy ha esetleg jön szembe valaki a lépcsőházban, akkor hogy fogok neki köszönni, végigpörgetem a fejemben, hogy "szia", "jó napot", "csókolom Erzsi néni", hogy ha adódik a szituáció, akkor ne legyen probléma, de ez már nem is annyira tudatos.

A váratlan helyzeteket kommunikáció során nagyon rosszul kezelem. Sokszor van, hogy többször is elpróbálom, hogy mit fogok mondani. Kapok egy kérdést, amire nem készültem fel, akkor az már káosz. Pl ha random odajön hozzám valaki, hogy mennyi az idő, én pár másodpercre lefagyok, és hiába írja a telóm az időt, beletelik pár másodpercbe mire leesik, hogy tulajdonképp mi van oda írva. Na ennél bonyolultabb kérdéseknél ez külön kínos. És aztán aggóhatok, hogy hülyének néztek-e.

Telefonhívásnál meg nehezítés, hogy sokszor váratlan, illetve zavar, hogy nem látom a másikat.

De ha előadást tartok a suliban, az nem gáz, mert azt is tudom, hogy milyen kérdés jöhet. Érvekről szóló vita sem gond, ha nem ordibálás van, nem vágnak bele a szavamba, mert ott egymásra reagálunk, nincs váratlan kérdés, fel vagyok rá készülve, vagy legalábbis ha beleálltam a vitába,k akkor tudom, hogy nem fogok leblokkolni

Nem félek én senkitől, aki telefonon próbál keresni - egyszerűen csak nem kívánatos számomra, hogy olyan emberek zavarják a nyugalmamat, akiket nem ismerek. Ha rést hagysz, esélyt hagysz arra vadidegen embereknek, akkor naponta számtalan alkalommal zavarnak olyan dolgokkal, ami egyszerűen fogalmazva nem érdekel. Nem érdekelnek az ügynökök, a bankok, a biztosítók, az egészség álcája alatt ügyeskedő szélhámosok, a csodaszerek, kellékek forgalmazói, a call centeres tukmálók és leginkább a reklámok. Napi 9000 órában öntenék rám kollektívan a fost, ha engedném! Van egy kiforrott biztonsági protokollom, amely manapság már olyan szintre van csiszolva, hogy hónapok távlatában nem jut át rajta senki és én élvezem azt a nyugalmat, szabadságot, hogy nem kell akaratom ellenére rendelkezésére állnom számomra teljesen vadidegen emberek részére, akkor és arra nyitom ki az általam megválasztott kommunikációs csatornát, amikor és amire csak kedvem tartja. Tele van a búrám a reklámokat okádó szélhámosokkal, termékeket tukmáló ügyeskedőkkel, ügynökökkel és egyéb kuruzslókkal, nem érdekelnek!

És a jövőben is fenn fogom tartani magamnak a jogot arra, hogy amilyen eszközparkkal csak lehetséges, kizárjam őket az életemből!