Kérdésem azokhoz szól, akiknek még soha nem volt párkapcsolata. Miért nem volt, és milyen érzéssel tölt el? Később szeretnétek?

"Miért nem volt?" Nem vagyok rá alkalmas, annyira meg nem érdekel a dolog, hogy energiát fektessek bele.

"Milyen érzéssel tölt el?" Ezt nem tudom értelmezni. Nem érdekel a dolog, mit kellene éreznem?

"Később szeretnétek?" Nem, így sincs könnyű életem, egy kapcsolat csak rontana rajta.

40/F

Miért nem volt? - azért, mert eddig az összes szerelmem viszonzatlan volt, most meg már lesz*rom. Milyen érzéssel tölt el? - semmilyennel, nem érzem úgy hogy ettől kevesebb lennék bárki másnál. Később szeretnék-e? - nem fogok futni senki után, ha úgy hozza az élet hogy nem érdeklődik irántam senki, akkor ez van. Ha igen, akkor meg beleadok mindent.

19/L

"Miért nem volt?" Senkihez nem tudtam vonzottni sehogy ideáig. Csak egy hosszabb barátságnál tudtam egy kicsit érdeklődni valahogy sráchoz.

"Milyen érzéssel tölt el?" Magány talán. Azzon kívül létezhet más érzés nekem ilyenkor?

"Később szeretnétek?" Van idő az biztos csak jöjjön bármilyen érzés ez irányból.

21/F

"Miért nem volt?" Fiatal vagyok még, nem találtam még olyat, akibe beleszerettem volna vagy elképzelhetőnek tartottam volna, hogy ez valaha megtörténhet.

"Milyen érzéssel tölt el?" Igazából néha vágyok egyre, de ez általában rövid ideig tart. Összességében nem nagyon zavar/érdekel.

"később szeretnék-e?" Persze, majd ha találok egyet, akivel elképzelhetőnek tartom.

16/L

“Miért nem volt?"

Sajnos van egy viszonylag súlyosabb mentális betegségem amit ugyan jelenleg gyógyszerrel kezelnek, de így is sokszor elég élesen kivehetőek a hangulatingadozásaim, emellett pedig szorongok, ami magával hozza az önbizalomhiányt is. Ezt a terhet én senkire nem szeretném önként rárakni, a környezetem (szüleim) így is sokat szenvedett eddig tőle, amit iszonyatosan szégyellek, mert nagyon szeretem és tisztelem őket, a kapcsolatunk is nagyon jó ennek ellenére is. Talán nekem se tenne jót egy párkapcsolat.

“Milyen érzéssel tölt el?”

Igazából most már nincsenek ellenérzéseim ezzel kapcsolatban. Régen mindenképpen szerettem volna magam mellé

valakit, de fel kellett ismernem, hogy nem vagyok alkalmas párkapcsolatra, legalábbis jelenleg. Nem szeretnék magammal rántani a saját nyavajáimba egy olyan embert akit szeretnem kéne és támogatni. Az önbizalomhiányom meg még csak hab lenne a tortán, elvégre hogyan várjam el valakitől hogy elfogadjon, ha ez még én magamnak se sikerült. Tudom hogy vannak mentális betegek akiknek van párjuk, őket tisztelem is amiért fel tudtak nőni a feladathoz, de nekem ez sajnos ki van zárva.

Egyébként jelenleg egyetemre járok, úgyhogy az leköti minden figyelmemet, úgyhogy már csak ezért sem zavar :)

“Később szeretnék-e?”

Talán ezt már az előző kérdésnél megválaszoltam, de annyival egészíteném ki, hogy nem zárom ki teljesen a párkapcsolat lehetőségét, lehet hogy majd lesz egy olyan pont az életemben, amikor azt mondhatom hogy teljesen kiegyensúlyozott vagyok. De amíg ez nem jön el, addig nincsenek ilyen terveim, legfőképpen a potenciális barátom érdekében sem. Lehet hogy mire eljön ez a pont, addigra meg már túl késő lesz, de engem ez sem zavar. Ha egy egész életet így egyedül élek le, azzal sem lesz problémám, lesz ami lesz.

21/L

1, Egy alapbetegség miatt nem valószínű, hogy kellenék valakinek is;

2, Nem jó érzés, mert ki szeretném 1* már próbálni, milyen az, ha van melletted valaki;

3, Igen.

F39

Azért nem volt, mert nem vágytam rá.. középiskolában kiközösítettek, zaklattak. Elég ember gyűlölő, pesszimista lettem. A környezetemben lévő emberek kapcsolatai mind sz4rok, általában úgy végződnek hogy megcsalják egymást, a pasi felcsinálja a nőt és egy idő után lelép, a nő meg ott marad egy kolonccal a nyakában.

A legtöbb nő házi cseléd, munka mellett a pasi s3ggét is kinyalja otthon. Apjok egy kenyeret nem tud megkenni..

Nah, ezek nekem nem hiányoznak az életemből. Nem akarok egy felnőtt életképtelen lúzert pesztrálgatni, alkalmazkodni az egész családjához, az "anyóssal" harcolni, feladni az életemet miattuk, azért gürizni hogy a kölykét eltartsam szingli anyaként.

Jól megvagyok egyedül. Boldog vagyok. Van életcélom, vannak hobbijaim. Inkább xboxozok meló után minthogy apjokot kiszolgáljam, vagy a csok-kölyköket nevelgessem.

27N

Volt viszonzatlan szerelmem, és olyan is ami viszonzottnak tűnt, de amikor komolyabbra fordult volna, kihátrált. Jelenleg félek, hogy újra csak sérülnék, ezért nem is próbálkozok kapcsolatot létrehozni. Ettől függetlenűl néha hiányzik, hogy legyen egy társam akiben megbízhatok és mellettem áll, ugyanakkor félek is elköteleződni, mert szeretem, hogy azt csinálhatok amit akarok, kompromisszumok nélkül. A jövőre nézve, mindenképpen szeretnék valakit, még akkor is ha jelenleg jól megvagyok egyedül.

23F

-Miért nem volt?

Úgy érzem nincsenek meg a megfelelő szociális készségeim (gimi elején hagytam, hogy páran kicsit tovább rontsanak az önbizalomhiányomon, emiatt be is zárkóztam és ebből nehéz volt kijönni, új emberek közé is keveset mentem), szorongásom van, valószínűleg hajlamos vagyok könnyen depresszióba esni, önbizalomhiányom is van.. ez utóbbi pedig (állítólag) sajnos arroganciaként vetődik ki, így pedig rögtön csökkentem az esélyeim még inkább. Keveset mozdulok ki itthonról, új emberek közé szinte nem is megyek, neten nem tudok és nem is szeretnék ismerkedni. Már pedig valamin változtatni kell (ez előbbin), mert ez így nem mehet az idők végezetéig. Sőt, igazából már a kezdőlépések meg is vannak (amik nem merülnek ki a probléma felismerésében), csak kitartónak kell lennem.

Kettőször lehetett volna valami, de lányos zavaromban a másodiknál félreérthető jeleket küldtem (pedig nagyon tetszett!), a srác pedig érthető okokból nem próbálkozott tovább, az elsőnél pedig mindketten elbénáztuk, mert egyikünk sem volt elég határozott.

Valamint későn (úgy 18 éves korom felé) kezdtem azt érezni, hogy "oké, készenállok egy kapcsolatra".

-Milyen érzéssel tölt el?

Bevallom őszintén, sokáig nagyon, de nagyon zavart. Főleg, amikor már a sokadik korombeli ismerősöm/barátom kezét kérik meg, vagy épp megy férjhez. Nem arról van szó, hogy sajnálom tőlük az örömüket, vagy bármi ilyen, csak szimplán ilyen pillanatokkor csap arcon igazán a tudat, hogy nemhogy komoly kapcsolatom nincs, még csak semmilyen sem volt eddig..

Szülőktől is sokszor megkapom, néha talán kicsit szemrehányóan is. Rokonság is elég sokat kérdezősködik, barátok is..

Viszont most jutottam el arra a pontra, hogy nem görcsölök rá, nem szomorkodom miatta, nem sajnálom magam ( mert erre is volt példa :D ), majd lesz valahogy.

-Később szeretnétek?

Igen.

20/L

Miért nem volt?

Sosem voltam jókor, jó helyen. Nem volt kölcsönös érzelem soha. És én sosem erőltettem semmit, nem jártam olyan helyekre, plusz demiszexuális vagyok.Elég kevés szabadidőm volt egyetem mellett, bár ez csak egy rossz kifogás, a barátaim mind egyetem alatt találták meg az igazit.

Milyen érzéssel tölt el?

Hasonló, mint az előttem válaszolónak. A különbség az, hogy én már 25 vagyok, csőstől jönnek az eljegyzések, esküvők, és a babák is. Én meg forever alone. Hát sokat sírok ám. A legjobb barátnőmet is épp most jegyezték el. Még szerencse hogy nem vallottam be neki, mennyit bőgtem eddig amiatt, hogy esélytelen, hogy összesodorjon az élet valakivel...

Később szeretnék?

Nyilván, de a korosztályomból adódóan egyre kevesebbek az esélyek. Úgy érzem, a legtöbb valamire való férfi már elkelt a köreimből. Hát ez van.