Tényleg hisztérika vagyok, amiért kérem vissza a pénzt (vagy mást), amit kölcsön adtam? Ha kölcsön kér az ember, nem az az első, hogy visszaadja mihamarabb?
Padtársammal évek óta egy osztályba járunk, mert a szakközép, azután maradtunk érettségi miatt. Még ebben a tanévben, amikor volt iskola, az elején, az osztály úgy döntött, a tanárnak össze dobnak valamit. Ő nem tudott fizetni, vége az lett, hogy adtam kölcsön (néhány száz forint). Körömlakkot meg mi a fityfenét tudott venni ennyi hónapon keresztül, meg szőrtelenítésre járni, de nekem vissza a pénzemet, azt nem... Aztán távoktatás, akkor azért nem tudta. Iskola után pedig mindig rohan, ezért nem tud 3 perces kitérőt tenni, hogy beadja nekem a pénzt. Ugyanez volt a felsőmmel. Először és utoljára kölcsön adtam neki. Hétfőn hozza, kimosva - mondta a szöveget. Egy hónappal később kaptam végre vissza.
Igen, igen, én vagyok a hülye, hogy bármit is kölcsön adtam, többet nem fordul elő. Nem arról van szó, hogy ezen az összegen múlik bármi, csak zavar, hogy ennyire lexarja, aztán ha erőszakoskodom egy kicsit, akkor meg ő akad ki, és mondja, hogy dehát nincs pénze...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem az összeg a lényeg sose az .
Az elv a szándék
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Hát igen, csuda egy barát lehet az, akinek 600 forintot ér a barátság...
Most őszintén, akinek ilyen remek barátai vannak, minek annak ellenség? :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!