Ha 29 éves koromig nem oldottam meg az életem, akkor már ezután sem fogom?

Igazából annyi, hogy nem nagyon hiszek benne, hogy fog változni bármi. Meg nem is nagyon okoz már örömet semmi, nem tudom, miért kéne változtatnom. Pl. iszonyat nehéz rávennem magam, hogy sportoljak bármit, és mindig félbehagyom, mert nem okoz örömet, viszont nehéz. Mindennel így vagyok. Bármi, ami előrevinne, az napi gyakorlást igényel, de nincs erőm és kedvem gyakorolni, mert nem érzem, hogy mitől jó. Társaságom úgyse lesz, házibulikba úgyse hívnak, lányokkal úgyse fogok tudni ismerkedni, pedig ezek a dolgok adnának igazából erőt. Ha oldódni tudnék emberek között, meg azt érezném, hogy érdeklem őket, és megváltoznék ennek hatására. Az, hogy most papírt szerezzek valamiről, nem tesz annyira boldoggá. Azt csak az élet velejárójának érzem, ahogy azt is, hogy állandóan mozogni kéne, mert különben a testem leépül. De nekem ez igazából nyűg. Tulajdonképpen az az állandó megélésem már vagy 15 éve, hogy csak kötelezettségek vannak az életben, ezt is kell, azt is kell, de hogy MIÉRT kell, meg hogy mikor jön az a rész, amiért érdemes élni, azt nem tudom. Nincsenek meg és nem voltak meg azok az emlékezetes pillanatok az életemben, amikor azt éreztem, hogy szabad vagyok, jól érzem magam, meg tudom szerezni, amit akarok, vannak, akiknek számítok.

Pl. az erőt adna, ha lenne olyan társaságom, ahol hetente összeülünk és közösen csinálunk valamit, elhívnának házibulikba, táborokba, ahol lehetne ismerkedni. Ha lenne körülöttem egy igazi közösség, ahol figyelnek egymásra az emberek.

Pszichológussal is próbálkozom állandóan, de nagyon idegesít, hogy mindig olyan kérdéseket meg visszajelzéseket adnak, ami számomra azt árulja el, hogy abszolút nem értik a helyzetemet. Sokszor hallgatok Pál Ferit, és mindig azt érzem, hogy többet értek meg magamból egy hanganyag után, mint 10 ülés után egy pszichológussal. Nagyrészt PF által meg magamtól jöttem rá arra, hogy mik a valódi gondok az életemben. A pszichológusokkal mindig banálisak a beszélgetések, meg mindig a jelenre akarnak fókuszálni, nem értik, hogy vannak olyan sebek a múltban, amiket fel kellene dolgozni ahhoz, hogy meg tudjon változni az életem.