Ki érzi itt magát szerencsétlennek, lúzernek az életben?

Én. Mindegy hova mentem, melyik suliba, országba, mindig én vagyok a "fura" akinek nincsenek barátai, akibe bele lehet rúgni.

Mivel óvoda óta mindenhol engem pécéznek ki, úgy érzem velem lehet a baj, de én tényleg mindent megteszek hogy megfeleljek beilljek. Oviban félénk voltam. Általábosban harsány voltam, az volt a gond. A másik suliban ahiva át kellett menni mert annyira szekáltak, meg csendes voltam. Azzal is gond volt. Gimiben meg próbáltam okos de laza, kicsit habókos, na azért is kaptam. Még van hogy most is néha egéritatót játszom... külföldre mentem, ott meg az a baj hogy nem ismerem a helyi szokásokat és sokkal ridegebb a kultúra, itt is "mental" vagyok.

Pedig én mindig előre helyezem más igényeit, még ha ez a sajátomat bántja is, de semmi sem válik be.

Volt rokon akit kérdeztem, azt mondta azért van ez, mert olyan "szekálható fejem van."

De én csak olyan igazi barátokat szeretnék. :(

Nagyon sokáig annak éreztem magamat, ekcémás lettem kis koromban, gyűlöltem az összes osztályomat általánosban is, középsuliban is, aztán gimi után elmentem szakmát tanulni egy másik városba, elköltöztem oda, de az ottani pàromról kiderült, hogy egy nyomorult, nem találtam a helyemet sem az iskolában, sem a munkahelyemen, a családdal összevesztem, az albérletemben gyűlöltem a lakótàrsaimat, és a tulajdonost is. Tönkrement a párkapcsolatom, haza kellett költöznöm, aztán beütött a covid...Se munka, se iskola, kimentem külföldre és ott ragadtam. Leépült sok baráti kapcsolatom, belefulladtam a jogsiba. Hazajöttem, egy barátom maradt, online folytattam a sulit, és beiratkoztam egy másik tanfolyamra is, ott sikeresen végeztem, én lettem a legjobb, beiratkoztam az egyetlen barátommal edzésre, elkezdtem angolul tanulni, néhány nap múlva befejezem a másik iskolát is(remélem sikerül az utolsó vizsga), letettem a jogsit, és kocsit akarok venni, lett egy új párkapcsolatom is, aki életemben először közel lakik hozzám. Az apám 14 év után megkeresett engem, és beszél velem.

Egyedül kezdtem el élni, és úgy érzem, hogy egyelőre minden sínen van. Még szeretném, ha néhány dolog összejönne, mert nagy terveim vannak, de a sok szar után úgy néz ki, hogy végre kezd jobb lenni minden. Bár a családomat közel egy éve nem láttam, őket szeretném már végre látni, és találkozni velük, és a covid hiszti is megszűnhetne végleg, szóval vannak még dolgok, de már boldogabb vagyok, mint mondjuk két évvel ezelőtt.

Mindenkinek van kiút, én is voltam mélyen, enni nem volt mit, nem volt mellettem a kutya sem, messze volt a család, és a barátok, nem számíthattam senkire, de kimàsztam.