Milyennek látod az embereket, és milyennek magadat?

Többi ember: kib@szott könnyen ismerkednek, programjuk van, nagyjából jók a családi körülményeik, van karrierjük vagy legalább tudják mi az álommunkájuk, nem szoronganak, nem akarnak megfelelni másoknak.

Én meg nyilván az ellentettje mindennek.

Többnyire buták, de közben kib@szott arrogánsak.

Van, aki csak nagyképű, de (legalább) nem buta.

Nagyon ritka a nem nagyképű, szerény ember.

Én szorongom köztük. Nem mondanám magam hű, de okosnak (sőt), de legalább nem nézek le senkit idiótaságok miatt. Nyilván a gyilkosokat vagy erőszaktevőket én is megvetem.

Nemnagyon érdekelnek, mintha egy burokba élnék a szerelmemmel, csak őt látom és magamat, a többiek meg valahogy nem érdekelnek. Aki hozzám szól, kedves vagyok vele, ha bunkóznak akkor én is. Minden rutinból jön, totál magamnak való vagyok, egy emberrel vagyok teljes szimbiózisban, ez pedig a férjem.

Majd ha lesznek gyerekeink, ők fognak még bekerülni a körömbe.

Magamat korábban egy kör közepén láttam, egy burokban, most pedig ketten osztozunk a burokban. A külvilág engem nem tud megtörni, nem is tudott soha, egyszerűen nem érdekel.