Miért vagyok ennyire elviselhetetlen?

17 éves lány vagyok.

Jól élek, van egy szerető és támogató családom, olyan baráti köröm, akikre bármiben számíthatok, megvan az anyagi biztonság is. Jól tanulok, a covid-karanténhelyzet sem visel meg különösebben, mert elfoglalom magam, nem is mondanám, hogy mi annyira bezárkóztunk volna.

Viszont ahogy a fiúkhoz/férfiakhoz, az már szerintem sem normális.

Ha elkezdek valakivel ismerkedni, addig érdekel és "szaladok utána", amíg nem érzem azt, hogy már-már rajong értem. Ahogy ez eljön, onnantól nem érdekel és flegma leszek vele, napokig nem jelentkezem, lekoptatom. Ilyenkor néha van, hogy látom, hogy továbblépett, mert mondjuk megtudom, hogy más lánnyal alakul neki valami, vagy Instagramon, Snapchaten látom, hogy mással van és olyankor újra előkerülök, "elhúzom a mézesmadzagot" és húzom az agyát ismét addig, amíg nem érzem azt, hogy csak rám figyel, velem akar lenni.

Vagy most márciusban a volt barátom tett ki a barátnőjével közös képet, hogy 1 éve együtt vannak és mekkora a szerelem. Mióta szakítottunk, eszembe sem jutott, de amikor a képet megláttam, bekattant valami és addig helyezkedtem, kavartam magam körül a dolgokat, míg elértem, hogy rám írjon, találkoztunk is párszor, de beszélgetésen, autózáson kívül semmi nem volt. Azt hittem, hogy újra szerelmes vagyok belé, de mikor elmondta, hogy szakítana miattam a barátnőjével, ott ki is aludt a "láng" és azóta nem érdekel. Pedig lekerültek a közös képeik mindenhonnan, többször hívott, hogy menjünk el valamerre, csináljunk valamit, hozott virágot is, meg a kedvenc sütimet, de nem izgat.

De ha valaki tetszik, viszont nem mutatja jelét, hogy ő is érdeklődne irántam, vagy nem kezdeményez nagyon, akkor teljesen összetörök és napokig sírok, úgy érzem, hogy vége a világnak és addig megyek, provokálom, amíg ez meg nem fordul és nem ő az, aki szalad utánam.

Úgy érzem, hogy képtelen lennék egy rendes, komoly kapcsolatra, mert engem ez a játszmázás éltet, akkor érzem jól magam, ha manipulálhatok másokat. Én is érzem, hogy ez nem jó így, hogy ez rossz... És nem tudom, mitől lettem ilyen, amikor sosem hanyagoltak el a szüleim, barátaim, barátnőim is vannak, nem vagyok egyedül.