Miért nem tudom szeretni a családom?
Anyukámmal, nevelőapukámmal, és 2 húgommal élek együtt. Nagyjából mindenem megvan, és ezért hálás is vagyok. De nem érzek irántuk semmit. A 6 éves húgom borzasztóan idegesítő, folyton a nyakamon lóg, és legszívesebben falhoz tudnám kenni. Természetesen nem bántanék egy nálam kisebbet, azért nekem is van morális kódexem. Ha felidegesít, elképzelem hogy belerúgok egyet vagy eltöröm a lábát, stb. De fizikailag sosem bántom, akkor sem ha mocskos jól esne. Egyébként mindenki azt mondja rá hogy milyen aranyos kislány, milyen szép, milyen segítőkész. Van egy másfél éves húgom is, ő egész aranyos, de szintúgy idegesítő. Hangos és folyton sír. Mikor bejön a szobámba, el van várva hogy minden figyelmem neki szenteljem. Meg a nagy lóf*szt. Általában megjátszom, hogy ilyen aranyos, olyan cuki, simogatom a haját, de ha anyáék nem figyelnek, eszembe se jut. Anyát nem tudom hova tenni. Sosem tudom hányadán állok vele. Nevelőapukámmal ugyanez. Ha mondanak nekem valami negatívat, pl számonkérnek rajtam valamit, akkor elborul az agyam, és meg tudnám őket fojtani. De ilyenkor csak mosolygok, bemegyek a szobámba és tönkreteszek valamit, beleütök a falba, vagy magamat bántom. Ha nem tenném, attól félek mást bántanék, annak pedig következményei vannak. Tisztában vagyok a dühkezelési problémáimmal, elég impulzív vagyok, ami azt illeti, de még sosem bántottam senkit. Pedig tudom hogy jó érzés lenne, de valamilyen szinten azért tudom ezt irányítani. De most nem is ez a lényeg. Miért nem érzek a családom irányában semmit?
Gyűlölködő válaszokat nem kérek, csak egy egyszerű kérdésre szeretnék választ kapni, értelmes emberektől. Trollok kíméljenek.
Ha van még kérdésetek ezzel kapcsolatban, ami segítene a kérdésem megválaszolásában, akkor csak nyugodtan tegyétek fel, elmondok mindent.
16L
Kedves Kérdező!
Én azt hiszem, hogy te önmagadat utálod (jelenleg) a leginkàbb. És ezt az érzést, de nevezhetjük érzelemnek is... vetíted rá tesóidra, igazából mindenkire.
Talán inkább önmagaddal nem vagy vagy kibékülve. Mert azt magad is látod, tapasztalod, hogy senki sem "oké" a környezetedben.
És mivel NEM FOGADOD EL önmagad ebben a jelenlegi formádban (ami mem tart örökké!), hát pont ez idegesít.
Ha változtatni akarsz bármin is, legelőször is fogadd el a tényt ,hogy MOST EZ VAN.
Mondom: MOST!
Vagyis NEM ÖRÖKKÉ.
Ha visszaemlékezni tudnàl (bár szinte lehetetlen) ~1 éves korodra... mit gondolsz, hogyan tanultàl meg felállni? Aztán meg járni...
Szerintem úgy, hogy eszedbe nem jutott az, hogy örökre négykézlàb mászkálsz és csúszol-mászol a földön.
Más szavakkal elfogadtad (volna) magad épp olyannak, amilyen voltál a döldön fetrengve.
És ÉPP EZÉRT voltál képes felállni, majd voltál kèpes járni is. Mert ESZEDBE NEM JUTHATOTT az, hogy örökre pelenkás és földön kúszó maradsz.
És ma? Így 16 éves korodban?
Mi minden nem eszébe jut az embernek.. ugye? (falhoz csapom a kis hülyét!)
Hàt ez az... aminek 90%-át úgy nevezem: FELESLEGES agyalás.
Igazából ez is egyfajta önkínzás! Már szinte kéjes élvezetet érzel elgondolni, majd el nem követni!
Nah... kérem. Ettől kímèld magad! Erről szokjál csak le.
A felesleges agyalásról.
Más dolgod nincs. Legalábbis e vonatkozásban.
És majdan minden megoldódni látszik. Mondom majdan. Tehát NEM azonnalra. Mivelhogy idáig sem egyetlen szempillantás alatt jutottál el. Hanem lehet... akár >10 év alatt.
Ezt azért vedd figyelembe.
Az ERŐ legyen Veled!
Ja, és még valami:
NE is AKARJ érezni irántuk semmit!! Most ne!
Biztos feltünt már, hogy ha az ember (bárki is) nagyon akar valamit, na pont az NEM FOG SIKERÜLNI.
Amikor az emberben alábbhagy az AKARÁS, s csak a csendes tűnődés veszi kezdetét... na ilyenkor szoktak megtörténni a "csodák".
Az ERŐ legyen Veled!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!