Hogy viseljem el, hogy lusta vagyok és nem érek el annyit az életben, mint szeretnék?

#1 Köszi elolvasom

#2 Sajnos egyáltalán nem az a típus vagyok, aki jókedvűen tudja élvezni az életet, miközben azt érzi, hogy lemarad. Talán nem zavarna ennyire, ha a barátaim/haverjaim nem lennének sokkal sikeresebbek, mint én. Ha három év után nem junior lennék, miközben amúgy a senior kollégáknak segítek a bonyolult problémákban tanáccsal, csak annyira nem teljesítek, hogy nincs mire előléptessenek, ráadásul nem is versenyszféra, ott kikészülnék a napi 2-3 óra munkavégzésemmel.

Szerintem csak nem ezt képzeltem magamnak. Ez olyasmi, minthogy a középkorban senkinek nem hiányzott volna havi egy váltás ruha, de mondjuk ma már minden gyerek rosszul érezné magát, ha össz-vissz ennyije lenne.

Nekem a fenekem alá toltak egy budapesti lakást, ami mellett alig tudok megtakarítani, ami informatikusként elég cikinek tűnik. Ráadásul mindenhol nyomják, hogy 8 óra munka után képezd tovább magad, meg élvezetből programozz, meg fejlődj folyamatosan. Az ismerőseim, már egyetemen jobban programoztak, én meg úgy érzem folyamatosan lemaradok, még kis fizetésemeléssel sem vesznek át másik pozícióba, csak olyan helyre, ahol napi 9 órára szerződöm és ismerős jött el onnan, állítólag folyamatos a túlóra.

Nettó 350+cafi+bónusz. De az ismerőseim 500-700 nettókat keresnek, családi házakat vesznek és luxus nyaralásokat meg milliós gyűrűket a barátnőjüknek és nekem panaszkodnak, hogy kevés a fizetésük, mert az egyetemet be sem fejezett ismerősük többet kap.

És minden ismerősöm ilyen, már nem merek velük találkozni, mert rosszul érzem magam tőle napokig utána teljesen depressziós vagyok és féltékeny.

Miközben nekem is aránylag jó a fizetésem, tök jó, hogy keveset kell érte dolgoznom, de néha utálom a munkám és rosszul érzem magam, hogy nem értem el semmit. Ők meg tudom, hogy gyakran túlóráznak, mégis azt gondolom, hogy egyszercsak annyi pénzük lesz, mondjuk 40-45 évesen, hogy nyugdíjba mennek én meg dolgozhatok 70-80 éves koromig.

Sosem voltam a nagy bulizós, de voltam öt-hatszor külföldön barátokkal utazgatni (olyan nagyon nem jött be).

A problémám, hogy lusta vagyok karriert építeni, 24 éven át jól tanultam és kifáradtam, mert nem látom, hogy lenne eredménye.

Nincs olyan dolog, amit igazán szívesen csinálnék és felvennének és nem unnám meg 2-3 éven belül.

A programozás a második szakmám, amit 6 éven belül kipróbáltam és meguntam, eredetileg közgazdász voltam, a második egyetemem a programozás és egyszerűen ez is unalmas.

A kreatív vagy a kétkezi dolgok sosem vonzottak, mindig nagyon elméleti síkon mozogtam.

A kutatás-fejlesztés talán feküdne, de őszintén nincs kedvem éveken keresztül minden este programkódokat irogatni, fizikát és matematikát tanulni azért, hogy felvegyenek egy pozícióba, ami vagy tetszik vagy nem, miközben valahogy a munkámat is elvégzem, hogy megéljek.

Az ismerőseim meg mind hülyének néznek, mikor mondom a kutatàs-fejlesztést, mert a matekos tárgyak annyira nem mentek. Így viszont azt érzem, hogy az x+1. játék programot vagy hr progranot fejlesztem, aminek semmi értelme nincs, vagy épp összedobunk egy használhatatlan orvosi szoftvert.