Hogyan tudnék megváltozni, ha rájöttem hogy mérgező (toxic) ember vagyok?
Ráerőltetem magam és azt amit szeretek (pl sorozat) másokra
Nem nagyon törődöm azzal, másoknak mi a jó, inkább azzal hogy nekem mi a jó
Mindig belevágok más szavába miközben beszél
Most hirtelen ezek jutottak eszembe. Nem hülyeségből írtam ki a kérdést, tényleg úgy érzem, mérgező vagyok, hiszen az emberek huzamosabb ideig nem nagyon viselnek el.
#6 sajnálom, hogy ebben a helyzetben vagy. Annyit viszont szeretnék elmondani, hogy két mérgező ember sem egyforma. Én nem hívtam senkit selejtnek vagy buzdítottam öngyilkosságra. Elismerem, tudok nagyon idegesítő lenni, de próbálok rajta változtatni, ilyen dolgokat viszont nem csinálok és nem is csinálnék senkivel.
Köszönöm az eddigi válaszokat, még több ember véleményére, tapasztalatára, tanácsára is kíváncsi lennék!
Az már egy nagyon jó pont, hogy felismerted a hibád, és szeretnél rajta változtatni. Az önuralom gyakorlása tényleg jó megoldás rá, valamint az is, hogy a másik helyébe képzeled magad. Lehet, hogy hüly3ségnek tűnik, de szerintem hatásos, mert így jobban átérzed a problémát, és még inkább változtatni szeretnél rajta.
Próbálj kevesebbet beszélni, és légy türelmesebb a másikkal, ne vágj a szavába.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!