Mi játszódhat le ilyenkor egy nő agyában?
1 hete leszólítottam egy lányt az utcán. Azt hozzá kell tennem, hogy külsőleg nem annyira az esetem, de mégis megfogott benne valami. Beszéltünk pár szót, majd mentem tovább. Este ráírtam, de nem volt valami bőbeszédű, így hagytam az egészet. Aztán viszont 1 hét múlva ő írt rám, hogy miért szólítottam le múltkor. Elmondtam neki, hogy szimpatikusnak tűnt, és ezért.
Ettől teljesen odáig volt, mert azt mondta, hogy őt még sohasem szólította le senki. Jól mentek a dolgok, elhívtam randira. Randi előtt viszont bepánikolt, hogy én túl jól nézek ki hozzá, miért akarok vele együtt mutatkozni, meg fél, hogy nem lesz elég jó előttem. De megnyugtattam, így minden OK volt. 3x randiztunk a héten, mindegyik randi nagyon jól sikerült, sőt, ilyen jó randijaim régen nem voltak. Plusz az 1. randi kivételével minden talit ő kezdeményezett. Egész nap írogattunk egymásnak, és beszélgettünk, jól alakultak a dolgok. Aztán a 3. randi után (ami ugyanúgy jól sikerült, hisz össze is bújtunk, stb.) jött a pálfordulás: Egyik napról a másikra elkezdett nem válaszolni az üzeneteimre. Megkérdeztem tőle, hogy mi az oka, történt-e valami baj, de hárított, nem válaszolt a kérdésemre. Aztán az az utáni napon egyáltalán nem is írt, és nem is válaszolt. Na, hát láttam, hogy ennek ennyi, így megírtam neki, hogy köszönöm a vele eltöltött időt, és minden jót. Ezt is csak 1 nap múlva nyitotta meg, és erre sem válaszolt.
Na, és ezt így végiggondolva az jár a fejemben, hogy ez meg mégis mi a fene volt? Mi játszódhatott le a fejében? Hisz mindegyik randi nagyon jól sikerült, plusz az elején pont hogy túl jónak tartott engem magához képest, aztán pár nap alatt már le se lesz*ar, és nem akar tőlem semmit? Pont akkor, mikor bennem meg kezdtek volna kialakulni az érzések felé... Valaki fejtse már meg ezt nekem légyszíves.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!