Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Csak én érzem úgy, hogy...

Csak én érzem úgy, hogy Puzsér követőinek nagyrésze pont ugyanúgy nem gondolkodik összetetten, mint mások?

Figyelt kérdés
Puzsér ugyan valóban összetetten fogalmaz, meg az átlag celeb szintje fölé emelkedett, de többször hallottam már tájékozatlanul hozzászólni témákhoz. (A zenéről például nagy baromságokat tud beszélni, de a Csillag születikes értékeléseivel sem mindig értettem egyet, mert már eleve azzal nem értek egyet, hogy nem valamely művészeti ágban tapasztalt embereket ültetnek be egy zsűribe, és ilyen ömlesztett tematikájú tehetségkutatót csinálnak. Ilyen szempontból Puzsér sem ért jobban a zenéhez vagy bármihez, mint amikor mondjuk Friderikusz ült a Megasztárban). Mástól is hallottam, hogy amikor Puzsér olyan témához szólt hozzá, amihez ő (mármint a hallgató) értett, akkor kilógott a lóláb. Egyszerűen lusta utánanézni, vagy van annyira arrogáns, hogy utánanézés nélkül beszéljen egy műsorban, nem tudom. Mindenesetre azt vettem észre, hogy míg Puzsér követői úgy tekintenek magukra, mint akik a stílus mögé látnak, és a mondanivaló tartalmával foglalkoznak, mint akik értelmesek, mert nem néznek ValóVilágot (ami valóban egy gagyi műsor, de attól még senki nem lett kiemelkedően intelligens, hogy nem néz ValóVilágot), a többségük nem tud igazán összetett érveket megfogalmazni. Puzsér oldalán a kritizálók és az őt támogatók közt is kb. ugyanolyan arányban vannak az érvekkel érvelők. (Igen, a kiritizálóinak nagy része is érzelmi alapon érvel, legyünk őszinték.) A többség inkább csak szó nélkül elhiszi neki, hogy egy film, egy zene vagy akármi rossz, és ilyeneket kommentelnek, hogy "én ezeket szerencsére nem ismerem, de most már nem is fogom", tehát nyíltan vállalják, hogy Puzsár véleményét benyelik, és nem alakítják ki a sajátjukat. Több olyan esettel találkoztam, amikor valaki azért nem szeretett egy előadót vagy egy műsort vagy bármit, mert Puzsér azt mondta, és aztán visszaböfögte a véleményét. A politikai tevékenységéhez most nem szólnék hozzá, azt nem követtem annyira. Szerintem sokan arra használják Puzsért, hogy helyettük gondolkodjon. Bizonyos értelemben olyan, mint Coelho (oké, Coelho azért rosszabb!), mert akik Coelhót olvasnak, azok is azt veszik meg egy könyv áráért, hogy okosnak érzik magukat. Természetesen Puzsér követői közt vannak értelmesek is, félreértés ne essék, de nagyon sokan nem gondolkodnak összetetten, csak most Puzsér véleményét fogadják el kérdés nélkül, és még büszkén le is írják. Ugyanolyan rajongás tárgáyává vált. Ilyen értelemben Puzsér maga sem biztos, hogy elégedett lenne a saját követőivel. Tényleg, mint az a híres Monty Python-jelent, hogy "ti mind egyéniségek vagytok"...

2021. márc. 16. 21:14
1 2
 1/13 A kérdező kommentje:
Tulajdonképpen az a baj, hogy nagyon kevés ember van, aki nem elfogultan viszonyul a kedvenceihez, a legtöbb ember csak megmondóembereket keres, meg bálványozni akar valakit, akár mond az illető.
2021. márc. 16. 21:16
 2/13 A kérdező kommentje:
*akármit
2021. márc. 16. 21:16
 3/13 anonim ***** válasza:
78%

Nem vagyok a rajongója, mert van néha egy alpári stílusa.

De ismerem a teljes munkásságát, elejétől mostanáig.

Van nagyon sok jó meglátása, elgondolkodtató és tartalmas beszélgetései.

Hogyha filmrajongó vagy, hallgasd meg A hét mesterlövésze rádióadásait, fent vannak youtubon.

Ha nem voltál eddig filmrajongó, akkor is hallgasd meg...lehet az leszel tőle.

FAM-al a beszélgetései néha megütik a minőségi színvonalat: Apu azért iszik...

Egy nagy kedvencem a Kassaival készített interjújuk.


Akiről te beszélsz, az nem a Puzsér, hanem valami celeb.

Akik ellen ugye rendszeresen kikel az ipse.

2021. márc. 16. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:

"Akiről te beszélsz, az nem a Puzsér, hanem valami celeb."


Már miért ne lenne?

2021. márc. 16. 21:51
 5/13 anonim ***** válasza:
74%
Nem akarja magát bálványoztatni. Nem ad bulvármagazinoknak, műsoroknak interjút. A celebek igen.
2021. márc. 16. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
87%

Tudod, az a baj hogy igazad van, És ilyenkor nem csak puzsérról, de a legtöbb közszereplőről is beszélünk. Sokkal könnyebbnek érezzük azt, amikor valaki a szánkba rág egy véleményt, amit könnyen megemészthetünk. Ez olyan mint egy p.ncis vicc. mindenki érti, a leghülyébb is, amitől többnek és jobbnak érezheti magát. Nem kell hozzá megeeröltetned az agyad hogy megértsd. Puzsér és a legtöbb médiaszemélyiség is így müködik. Az egyszerű "okosságok" kellenek mindenkinek, hiszen ez könnyen eladható a fogyasztói társadalomban. Ezért olyan népszerűek a szappanoperák, a valóságshow-k (remélem jól írom), és az egyéb celebek; legyen szó tv-ről vagy youtube-ról. De ha megfigyeled a politika is erről kezd szólni (elnézést hogy felhozom ezt a témát, de enél a kérdésnél azthiszem ez fontos; remélem a továbbiakban racionálisan fog folytatódni a beszélgetés, elfogultság nélkül, habár ez a GYK). Az emberek a szavazás élményét keresik a választásokban. Azon izgulnak, hogy kinek a csapata fog győzni, és ezt felismerik a vezetők is. Olyan mintha a tv-ből és egyéb médiumokból merítene a politika, hogy hogyan is ragadhatnák meg a "nézőik" figyelmét. Mitől lesznek képesek őket feltüzelni, és felbójtani akár a rivális "csapat" ellen. És az emberek ezt élvezik. Valamiért kedveljük a drámákat. ÉS nem hiába hoztam fel a szappanoperákat. Ha megnézed a cselekményt, az összes esetben szinte teljesen megegyező. De akár beszélhetünk akciófilmekről, romantikus vagy vígjátékokról, stb.

A lényege ezeknek a műsoroknak az hogy a nézőben elindítson egy feszültség érzést, hogy mégis mi fog történni a szereplőkkel. Álltalában ez minden műnél így van, de amitől sablonosak lesznek ezek a filmek, és pontosan ez a megszokott semblon eredményezi a könnyen érthetőséget, ami elősegíti a magas nézettséget, és a megfelelő fogyasztást az-az az egyszerű koncepció hogy a cselekmény előrehaladtával belehelyez egy csavart (ami már valójában nem is igazán csavar) a történetben, ami egy olyan probléma, ami a szereplőkkel nagy és negatív hatással bír, és megoldásra vár. Természetesen a nagy nehézségeken keresztül mennek szinte minden esetben a szereplők és jöhet a hosszú időre kivetített boldog befejezés. SZóval a nagy kitérő után... A médiaszemélyiségek és a politikusok is rájöttek arra hogy ez az ami vonzza az embereket, és ezeket a filmes, vagy romantikus könyves sablont fogják és átültetik a közszereplői életükbe. Valójában amikor Puzsérról, Majkáról, Berkiről, Orbánról, Gyurcsányról vagy még ki tudja kiről beszélünk, ők olyanok, mintha egy saját sablonos filmet forgatnának saját magukról, amit az emberek pont annyira zabálnak, mint a könnyen emészthető filmeket, könyveket, televíziós műsorokat, stb.

Bocsi hogy elkalandoztam, és egy kicsit hossszúra sikerült a válasz. Tudod ilyen és hasonló dolgokon sokat gondolkodok. Valójában mindenfélén, és még sokat tudnék írni sok-sok érdekes témáról. De a helyzet az hogy nem igazán lehet beszélgetni racionálisan gondolkodó emberekkel, hiszen mindíg oldalt választanak az emberek, akár egy filmben, amikor a főhős mellett állnuk nézőként, és neki szurkolunk. Az ilyen kérdésekben is, csakúgy mint a politikában az emberek oldalt választanak, és figyelmen kívül hagyják az ellenérveket, mint amikor annyi rossz filmben a gonosz az gonoszm csak azért mert gonosz; vagy csak leegyszerűsítik a motivációit (hatalom, pénz, stb.) Amikor ezekről a dolgokról beszélünk, az az emberekben azonnal kivált egy nagyon pozitív vagy negatív érzést. Gyakran elfelejtjük több szemszögből is megvizsgálni az adott helyzetet és csakik a főhős szemszögéből szeretnénk látni a történetet, mivel az az egyszerűbb, hiszen azt a szánkba rágta az író, rendező, politikus, celeb stb.

Szóval a ronda helyzet az hogy nem csak Puszér követőiről van szó, amikor felteszed ezt a kérdést, hanem a legtöbb híresség követőiről is, akik valamilyen munkásságot végeznek, hiszen tudatosan vagy tudatalatt pontosan ugyan azt a módszert használják, amit a filmipar, hiszen látják hogy az már működött, és még mindíg működik.

2021. márc. 16. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

ez kicsit off

Én azt vettem észre, hogy Puzsérnak jó adag nőgyűlölő követője is akadt, akik teljesen félreértik, amikor Puzsér valami nőkkel-feminizmussal kapcsolatos dologról beszél, vagy esetleg egy női közszereplőről. Kiragadnak nekik tetsző részeket és alátámasztják vele a saját csalódott nőgyűlölő nézeteiket. Sajnos az ilyen szélsőséges elemek még jobban hiteltelenítik az oldalát.

2021. márc. 16. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

"Nem akarja magát bálványoztatni."


Nem azt mondtam, hogy szándékosan csinálja, hanem a jelenséget kritizáltam, főleg a követőinek egy csoportját. Illetve magát Puzsért is, de azt nem hiszem, hogy bálványoztatni akarná magát.

2021. márc. 16. 23:35
 9/13 A kérdező kommentje:

Mondjuk szerintem Puzsér önmagában is elég taplón bezsél a nőkről. Elhiszem, hoyg egyesek, akik erre fogákonyak, kiforgatják a szavait, vagy hivatkoznak rá, de azért nem kell megerőltetniük magukat nagyon, például az emberek (akár férfiak!) 10-es listán való skálázása szerintem alpári dolog.


"Szóval a ronda helyzet az hogy nem csak Puszér követőiről van szó, amikor felteszed ezt a kérdést, hanem a legtöbb híresség követőiről is, akik valamilyen munkásságot végeznek, hiszen tudatosan vagy tudatalatt pontosan ugyan azt a módszert használják, amit a filmipar, hiszen látják hogy az már működött, és még mindíg működik."


Igen, de Puzsér eleve ezt csinálja. Ha szeretek egy énekest, színészt vagy valakit, neki nem ez az elsődleges tevékenysége. Például szeretem az Aerosmith együttest, de amúgy azt gondolom, miután olvastam életrajzi könyveket, hogy Steven Tyler elég nagyképű, sok esetben bunkó, és rosszul viselkedett másokkal, amit maga is beismer. Viszont neki nem ez az elsődleges tevékenysége, attól mgé szerethetem a zenéjét. Vagy ha nem értek egyet egy híresség véleményével, hát ez van. De Puzsépr elsődleges tevékenysége a véleménye.

2021. márc. 16. 23:44
 10/13 A kérdező kommentje:
Elnézést az elgépelésekért, új billentyűzetem van, másfajta betűkiosztással.
2021. márc. 16. 23:45
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!