Mostanában vannak emberek, akik segítséget kérnek. Miért kell úgy válaszolni nekik, mintha nem is lennének emberek és földbe döngölni azt, akinek tudnál segíteni?
Szerintem csak kezdik megunni a válaszolók, hogy visszaélnek a segítőkészségükkel.
Főleg amikor minden második kérdés ugyanannak a néhány élettelennek az agyszüleménye. amiben látszólag segítséget kér, valójában meg egyáltalán nem, csak szítja a feszültségeket, küzdesz vele, holnap meg újra kiírja ugyanazt a segítségkérő kérdést. Csak ugye ezt éveken keresztül. Persze, hogy elfogy mindenki türelme.
#2: Valószínű ilyen is van. Csak aki így áll hozzá minden egyes kérdéshez, az már rögtön a második kérdési előfordulásnál agresszívvé válik és támad. Ezzel mit ér el? Azon kívül, hogy kő bunkónak mutatja be magát és a másikat is megszégyeníti, mit ér el?
Ehelyett segíthetne, hogy miként kell információt szerezni.
Régen a gyakori keresője működött. Most egy rakás szar. (és akkor finoman fejeztem ki magam).
A Covid-19-el kapcsolatban már maga a kormány is álhíreket és pánikkeltést terjeszt, amikor azt mondja: magánegészségügyön kívül semmilyen szolgáltatás nem működhet: tehát nem lesz áram, víz, gáz, körömszalon, eresz csatornás buli, stadionépítés és külföldi magángép.
Az, hogy ma, hétfőn valaki megkérdezi, hogy a kínai bolt nyitva lehet-e, arra nem az a válasz, amikor mától van rendelet, hogy "te idióta, miért nem tanulsz meg olvasni" - pedig itt gyakorin ebből van több.
Amikor valaki megkérdezi, hogy "időkorlátozás be lett-e vezetve", mivel ma volt szigorítás módosítás ez a kérdés jogos és tök mindegy, hogy eddig volt-e vagy sem, nem lehet tudni, mert a koronavírus.gov oldalon szándékosan hulladék módon van feltüntetve az információ és 10 oldalt kell elolvasni ahhoz, hogy a legújabb fejleményeket meg lehessen tudni.
Erre az átlag gyakoris ősmagyar (tulok): "tanulj meg információt elemezni".
Ezek a kérdések nem "mindennaposak" tekintve, hogy MA van korlátozás érvénybelépés, amiről egész hétvégén hazugságokat lehetett hallani még a hitelesnek vélt, eredeti forrástól is.
Értem, hogy néha vannak ismétlődő kérdések. Ezekre teljesen elfogadható válasz a "használd a keresőt", "elmúlt héten 3x volt ez a kérdés itt egy link: ...", vagy akár figyelmen kívül lehet hagyni. Ehelyett beszólogatnak oldalakon keresztül a gyakorisok. Na! Ezen bukok ki. Az, hogy az üzemeltetés asszisztálnak a gyűlölködő kommentekhez az csak megerősíti, hogy ez "rendben" van. Pedig nem. Ez nincs rendben.
Erre a politikusaink tudnak csak választ adni, az ő mintáikat követik sokan, halljuk hát őket:
https://www.youtube.com/watch?v=VOA05YnLwzU
Első egy "out of context", kontextusból kiragadott videó. Egy gyenge manipuláció a részedről. -1 pont.
Második egy politikai hozzászólás 2012-ből, aminek nem látom az összefüggését sem a kérdéshez, sem a covidhoz, sem ahhoz, hogy a gyakorlatiasoknak, vagy bárkinek miért kell embertelenül viselkedni egy parlamenti felszólalás miatt. 0 pont.
Harmadik videó: ismétlés mindenféle logika nélkül. 0 pont.
Van az a szint az az eletkeptelen benasag, ami nem egyuterzest valt ki az emberbol, hanem felduhiti. Ilyenkor szoktunk gonoszkodni.
Olyan ez, mint amikor egy horrorfilmben az aldozat nyolcadszorra esik el, a sajat lababan mert annyira szerencsetlen. Es ilyenkor mar a gyilkosnak drukolunk. :))))))
"Ezek a kérdések nem "mindennaposak""
De, az a baj, hogy ezek mindennaposak. Olyan információt szeretnének megtudni, amit maguk is pontosan ugyanannyi befektetett energiával megtalálnának.
Ha valaki arra nem veszi a fáradtságot, hogy minimálisan utána járjon a kérdésének, az egyszerűen idegesítő dolog.
Nincs mit kifejtened.
Az internet midenkinél ugyanazt mutatja, a TV is, így továbbra is pontosan ugyanúgy utána tud nézni a mai napon mint bárki más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!