Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Beszippantott a szélsőjobbolda...

Beszippantott a szélsőjobboldal, tehetek valamit ellene?

Figyelt kérdés

21 éves srác vagyok, érdekel a történelem, ezzel kapcsolatban is tanultam tovább középiskola után, most vagyok harmadéves. Az utóbbi években azt vettem észre, hogy egyre inkább a szélsőjobboldali eszmékhez kezdtem el húzódni, amit kezdetben még tudtam leplezni az ismerőseim körében (vegyes társaság politikailag) illetve az egyetemen, viszont egyre inkább elkezdtem a politikai álláspontjaimat kifejteni, akár családi beszélgetésekben, baráti beszélgetésekben, illetve egyszer véletlenül egy egyetemi órán is, ahol szimplán zavart hogy a tanár egy szívtelen szörnyetegnek állította be Szálasit, (tudom hogy a Hungarizmus alapvetően egy "ötvözete" a jobboldali és baloldali ideológiáknak, így kvázi nem tartozik bele a szélsőjobboldali ideológiákhoz, csak az egyértelműség kedvéért veszem szélsőjobboldali ideológiaként a Hungarizmust) akinek mellesleg semmilyen terve nem volt az országgal, csak kiszolgáltatni azt a németeknek minden áron.


Nem tartom magam antiszemitának / aszemitának, nincs bajom a zsidókkal, viszont erősen rasszista vagyok, ami főleg a cigányok / arabok ellen irányul. Fejben tudom, hogy alapvetően vannak közöttük is jó emberek, de amikor személyesen találkozok valamelyikkel, nem tudom eltitkolni az undoromat irántuk, látszódik rajtam. Ezentúl a politikai rendszerek közül is inkább az autoriter / diktatúra berendezkedéssel szimpatizálok, különösen Magyarország 1918 - 2020 közötti történelmét figyelembe véve.


A különféle katonai egyenruhákat is imádom (SS), illetve valami furcsa érzés fog el, hogyha korabeli Hitler / Mussolini beszédeket nézek a neten.


Másfelől a "tényekkel" is tisztában vagyok, hogy Európa vérfürdővé vált.. Tehetek valamit, hogy ne legyek ennyire elvakult / fanatikus?



2021. febr. 28. 22:48
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Fogadd el, meditálj, hogy mi ez az érzés benned.

Mindenki dopaminfüggő. Nálad ez ebben nyilvánul meg.

Mások másra kattannak rá.

2021. máj. 27. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 manly ***** válasza:
Nyugi én is jobboldali vagyok de nincsen jobboldali párt, min bal.Magyarország egyébként mindig jobboldali volt 1945-ig.
2021. okt. 22. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 manly ***** válasza:
Károlyiék idején volt szélsőbalos puccs amit az Antant csinált, de azt levertük sikerrel, de 1945 után visszajöttek.Ma is baloldal van.
2021. okt. 22. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!